A Graf Zeppelin fedélzetén, 1931-ben
„Leningrádban azzal a túláradó szovjet vendégszeretettel üdvözöltek, amely ha mégoly kitervelt is, az első pohár vodka után spontánná válik, és szinte ellenállhatatlan szövetségese a szovjet propagandának. […] Bár akkor még nem voltam a pártban, tagja voltam a »Szovjetunió Baráti Társaságának«, a párt alig titkolt fedőszervezetének. Megmutattam az igazolványomat asztalszomszédomnak, a Vörös Hadsereg egy hatalmas termetű, joviális tisztjének, aki továbbadta a többieknek; nagy vállveregetés, ölelések és számos tószt lett a jutalmam. A vodka, a zeppelin, a tudat, hogy először tettem a lábam az Ígéret Földjére – mindez együttesen hozzájárult ahhoz, hogy ez az este olyan ünnepi és olyan emlékezetes legyen a számomra, amilyen eddig csak egy alkalom volt az életemben: az […] első Kneipe-bankett [Kneipe: egyetemista szervezetek által rendezett rituális ivászat] az »Unitas« székhelyén, Bécsben. Ismét befogadtak egy baráti, testvéri közösségbe – de ezúttal a bajtársiasság élménye, az érzés, hogy ide tartozom, nem az oka, hanem az okozata volt a politikai fejlődésemnek.” (Nyílvessző…, 333.)
„A Novaja Zemlja – Újföld – volt az utolsó sarki földtömeg a programunkban. Ez hosszú, keskeny sziget, amely nagyjából észak–déli irányban húzódik a 70–77. délkörig. […] Ez a csatorna voltaképpen kanyon, amely két magas, hegyek és gleccserek alkotta fal között tör utat; e csúcsok némelyike több, mint ezer méter, vad szépségük pedig még az Északi-földét is fölülmúlja. Emlékeimet azonban beszennyezi a későbbi tudás, hogy azóta a Novaja Zemlja is koncentrációs tábor lett. Az ottani rezet, ólmot és szenet a harmincas évek közepe óta kizárólag kényszermunkával termelik ki.” (Nyílvessző…, 344.)