Folytatódik a Kertész Imre Intézet új, ingyenes művészettörténeti programsorozata, amelyben dr. Bellák Gábor művészettörténész, igazságügyi festményszakértő, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa tart előadást egy-egy olyan jelentős magyar képzőművész munkásságáról, aki kapcsolódik az Intézet irodalmi hagyatékaihoz, alkotóihoz. Az előadás témáját adó képet minden alkalommal kiállítja az Intézet. A 2024. április 18-ai előadás Kertész Imre azon megállapításával vitatkozik majd, amely szerint a műélvezet „erkölcstelen”, mert a közönség nem elszenvedi a művet, hanem gyönyörködik benne. Április 18-án az újabb kori művészet történetének néhány „nagy” és „szép”-nek méltán mondható alkotása lesz a középpontban Turnertől, Vincent van Gogh-on át Losonczy Tamásig. Az esten Korniss Dezső Allegro Barbaro című alkotását állítjuk ki.
MEGHÍVÓ
Tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önt
Képírók
című előadás-sorozatunk következő estjére:
A műélvezet védelmében
Időpont: 2024. április 18. (csütörtök) 18:00 óra
Helyszín: Kertész Imre Intézet, 1068 Budapest, Benczúr utca 46.
Előad
Dr. Bellák Gábor
igazságügyi festményszakértő, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációköteles!
Kapunyitás: a rendezvény kezdete előtt 15 perccel
Az események ideje alatt kiállított műtárgyakat a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, illetve a Karátson Gábor Archívum és Kutatóműhely bocsájtja a Kertész Imre Intézet rendelkezésére.