[Verses mesék.] Bálint Endre rajzaival. Második kiadás. Bp. 1985. Móra, 91 l. — Példányszám: 23 000. Első kiad.: uo., 1974.

„A Pilinszky-hagyaték gondozója és a Móra kiadó 23 ezer példányban – immár másodszor – adta ki Pilinszky János gyermekkötetét A nap születése címmel. Gyermekkötet – a megnevezés e könyvélmény után nem igazán pontos, inkább szokatlan, de hagyjuk így! Hiszen aki – ha nem is kilenc-tíz éves fejjel, de ilyen korú gyereket nevelő felnőttként felolvassa a költő gyakran alapmesékből kiinduló kalandozásait, maga is átesik e dilemmán. A hat mese eltér azoktól, amiket ismerünk, megszoktunk, új színfoltjai a meseirodalomnak.

Látom a könyv végén: »Kilenc éven felülieknek!« Vajon hányan merészkednek – persze Pilinszkyvel együtt – ebből a korosztályból kalandozásokra, hányan torpannak meg „a tükör és a valóság határán” (Kalandozás a tükörben), e két »haza« között, hogy eldöntsék, rálépnek-e vele »a semminél is láthatatlanabb üveglapra«, részt vesznek-e a nap születésének, s egyúttal a teremtésnek káprázatos ceremóniáján? Együtt, egy mesében az őselemekkel, földdel, tengerrel, levegővel, holddal, fákkal, állatokkal? Aligha kap egy kisember ennél csábítóbb »társaságot«!

Olyan birodalom a Pilinszkyé, melynek kerítése a költői képzelet, az pedig végtelen! Különösek ezek a tájak, hasonlítanak egymáshoz: »künn hó és csönd és csillagok« (A madár és a leány), »mérföldes itt a némaság« (A naphajú királyleány), »időtlen itt az éjszaka« (Aranymadár), »hasonlatos a végtelenhez«.

Alig-alig találni élőlényt, és ha mégis, akkor gyerekembereket. Minden esetben ők a főszereplők. Egy bátor, hős legény (Áron), vagy kisfiú, egy kiszabadítandó (ép vagy beteg) királylány vagy kislány, és egy legyőzendő roppant sárkány.

Meséiben csakúgy, mint költészetében általában, a pusztulás és a halál, illetve az ezzel szembeni élet minőségét, viszonyát vizsgálja, meddig mehet, hol van a vége »a ketrecbe kényszerített lélek szorongásá«-nak (Takács Péter kifejezése). Leginkább A madár és a leány címűben. Pilinszky átkölti az ismert meséket, az alaptörténetek jellemző mozzanatait megőrzi, s aztán a maga meditatív képzelete szerint átrendezi, újabb részletekkel dúsítja, ügyelve gondosan a mesét öltöztető kellékekre. Néhány példa ebből a színes tárházból: hét szép aranyalma, »három nap, három éjen át – ünnepelték az ifjú párt« (Aranymadár), »hét álló éven át bolyongott számkivetve« (Ének a kőszívű királyról), »gyógyító erejű levegő« (Kalandozás a tükörben).

Beney Zsuzsa egyik, a költőről írt tanulmányában írja: »néhány verse tökéletes, a csillagok felé is hiteles híradás századunkról«. Egészítsük ki azzal, megismert meséi (is) kimunkáltak, mívesek, »hiteles híradások«.” (Kállai Tünde; Népszava, 1985. szeptember 26.)