„A nyolcadik osztály befejezése után – az apja kívánságára, hiszen, gondoltuk, vagyont úgysem tudunk neki adni – a mostari katonaiskolába iratkozott, de három hét múlva már azt írta a levelében, hogy nem tudja elviselni a katonaruhát, a fegyelmet, nem neki való az. A szerb nyelvet sem beszélte valami jól – itt Muzslán nem is volt alkalma megtanulni. Akkor én írtam neki rögtön, hogy: »Fiam, ha nem bírod, gyere haza«. Haza is jött, és hirtelen (még szeptember volt) beiratkozott a zrenjanini gimnáziumba – nem tudom, járt-e oda egy egész hónapig. Aztán az apja kedvéért átiratkozott a hároméves villamossági szakközépiskolába. Be is fejezte: azokból a tantárgyakból, amelyek érdekelték, mindig ötöse volt, amelyek nem, azokból évente pótvizsgázott.” (Részlet a Sziveri János édesanyjával, Sziveri Máriával készített interjúból; riporter: Kovács Jolánka)

Részlet Sziveri János szüleinek írott leveléből,
1969. augusztus 28.

Részlet Sziveri János szüleinek írott leveléből,
1969. szeptember 6.

Középiskolai osztályfénykép
(Legfelső sor, jobbról a második)

 

 

 

1970-es évek elején

 

„Az általános iskola elvégzése után a Csontváry képeiről ismert Neretva menti Mosztárba mentem pilótaképző katonai gimnáziumba. A katonai szigor elől menekülni kellett, és a becskereki polgári gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. Ott sem fogott sokáig a hely, s elmentem villanyszerelő inasnak. Ezt már befejeztem, bár igen nehezen, hiszen nem érdekelt engemet a villanyszerelés. Ekkor már közölte verseimet az Új Symposion, a Híd…” (A rövid élet titka)

 

*

 

ennyi csak az emlék
feltorlódnak a gyermeki elmék
lajcsi aki osztrák rágógumibagót rág s
aki él még pista a rác
aki erős és erős
gyurka a vegyészpilóta ki az államokban doktor
meg butykos – két évtizede szinte
kenguruk után futkos
meg a többiek akik még félnek

 

meg akik már nem élnek
bartamiska szétlőtt agya s
horvátpista
a rendőr aki az álmokat őrzi
nehogy elszabaduljanak
nehogy elszabaduljon a pokol
pedig 20 éve sincs még hogy együtt
álmodtunk
mindez ez mind
ami köt

 

(Terpesz. In memoriam K. J.; részlet)

 

„A fene tudja pontosan, mikortól írok. Inkább azt mondanám meg, mikor kezdtem publikálni. 1970-ben jelentek meg első alkalommal verseim a Képes Ifjúság című hetilapban és az Új Symposionban. Tizenhat éves voltam akkor. Innentől kezdve, amíg lehetett, rendszeresen közzétettem munkáimat.” (Interjúrészlet; riporter: Keresztury Tibor)

A Képes Ifjúságban megjelent verse, amely az első komolyabb publikációja, 1970. május 27.

 

 

Naplórészlet, 1972. július 4.

 

Naplórészlet, 1972. július 5.

„Holnap megyek Novi Sadra [Újvidék], viszek néhány verset a Hídba, talán lehozzák. Ha igen, akkor elismert költőnek számítok Vajdaságban” (Naplórészlet, 1972. július 4.)

 

*

 

„Novi Sadon [Újvidék]  leadtam a verseket a Hídba. Találkoztam Bálinttal és a többi symposionistákkal (Tolnai [Tolnai Ottó], Utasi [Utasi Csaba] stb.). Tolnai azt mondja, miért nem vittem neki verseimből, mert kellett volna a Sympóba. Hej, ha tudtam volna! Nem baj, majd küldök oda is valamit (persze előbb meg kell írni). Különben vagy a júniusi vagy a júliusi számban lesz néhány munkám. Kíváncsi vagyok, melyik lehet az?” (Naplórészlet, 1972. július 5.)

„Sziveri János absztrakt vonalritmusokkal dolgozik. A finom egyenletes vonalak párhuzamosan köröző felületekbe csoportosulnak, és bonyolult szövődményeket képeznek. A hímzések népies, lírikus formáihoz is hasonlíthatók, de spirálisok és fénytörések kavargó felületei is lehetnek. Három kis vízfestménye nagyon érdekes, fénytünemények csodálatából eredő lírikus kis kép.”

 

*

 

„Festőkéssel készült színes vázlatai azokra az absztrakt expresszionista kísérletekre hasonlítanak, melyeknek a színhatása, illetőleg színintenzitása »a színhalmazra« emlékeztet. De tanulmánynak is tekinthetők ahhoz, hogyan kell alapszínekkel anyaghatást vagy »zengő« színfelületeket elérni.”

 

*

 

„[Sziveri János] Beküldött két rajzában folytatja a négyzetes formák rétegezett komponálását. Helyes, hogy kitartóan ezt a motívumot műveli. Fekete-fehér rajzának blokkszerű fejlesztése architektonikus hatású, ugyanazoknak a formáknak a variálása időszerű, s a mai művészeti törekvésekhez kapcsolódik.” (Részletek az Ács János által írott Képzőművészeti Levelező Iskola című rovatból, amely a Magyar Szóban jelent meg hetente.)

Sziveri rajza a Magyar Szó 1971. július 17-i számában

Sziveri egy 70-es években készített rajza

Sziveri egy 70-es években készített festménye

Rácz János és Sziveri János gépelemekből készült szobra, 1972. május 24.

 

Sziveri János a szoboreltávolítás helyszínén

„Meglepetésnek számít a váratlan kulturális és művészeti esemény, amelyet a muzslyai ifjúsági és pártszervezet, meg két fiatal muzslyai művész készített elő és szervezett meg. Zrenjanin szomszédságában modern gépszobrot avattak fel az ifjúság napja alkalmából. Muzslyán alig van kulturális rendezvény, a fiatal képzőművészek tevékenységének kivételével. A pénzhiányt csupán lelkesedéssel pótolhatják. A muzslyaiak és a két fiatal művész Rác[z] János és Sziveri János kezdeményezése és munkája megérdemli a legnagyobb elismerést, annál inkább, hogy modern szellemben készült alkotásukkal szimbolizálják Vajdaság fejlődésének útját. A mezőgazdasági gépesítést érzékeltetik a gépek hulladékalkatrészeiből összehegesztett és csavarozott szobrukkal, helyesebben térszerkezeti alkotásukkal. […] Rác[z] János és Sziveri János, a Magyar Szó olvasói előtt ismertek. A KLI II. tárlatán Rác[z] az első, Sziveri a második díjat kapta. A két muzslyai művész alkotása komoly művészi teljesítmény.” (Ács József: Szobrot állított a mezőgazdaság gépesítésének a muzslyai ifjúsági szervezet)

 

 

 

*

 

Pár hónappal később a Szocialista Szövetség és az ifjúsági szervezet közös vezetőségi ülésén a szobor eltávolításáról döntött – ennek a döntésnek okai nem tisztázottak. A leszerelés során a szobrot megcsonkították. 

 

„Rácz Jánosnak, barátomnak és úgymond művésztársamnak, a provincia-­léttel való megküzdés kényszerűségének a tudata lelassította kibontakozását, ugyanakkor azonban ez a harc egyúttal meg is edzette testben, lélekben egyaránt. Muzslyán született, ott is él. Születési éve 1945. Ekkor kezdődik a háború utáni újjáépítés korszaka. […] Rácz autodidak­ta képzőművész. Számos ki­állításon vett már részt, jó néhány díjat is nyert. Legfontosabbak: 1970-ben a Magyar Szó KLI-jának első díját nyerte szobraival, 1972-ben festményei szintén első díjat kaptak a Képes Ifjú­ság képzőművészeti pályáza­tán, 1973-ban pedig a magyarországi Mártélyon megrendezett országos ifjúsági képzőművészeti táborozáson nyert első díjat az egészség­ügy témájára kiírt plakát­pályázaton. Hivatalosan eddig két művésztelepen, a zentain és a mártélyin (a muzslyait nem számítva) vett részt.” (Sziveri János: A hal nem tudja, hogy vízben él. Interjú Rácz Jánossal)

Rácz János és Sziveri János a mártélyi táborban 

A mártélyi táborban Fenyvesi Ottóval

„Sziveri Jánost 1972 elején ismertem meg Újvidéken, az Ifjúsági Tribünön. A Képes Ifjúság hetilap pályázatára jelentkeztünk, amit fiatal vajdasági képzőművészeknek hirdettek meg. A muzslyai Rácz János kapta az első díjat, én a másodikat, Sziveri pedig különdíjas lett. Legfőbb jutalmunk az volt, hogy júliusban részt vehettünk Magyarországon, Mártélyon egy nemzetközi ifjúsági művésztábor munkájában. Öten indultunk: a már említett Rácz, Sziveri és jómagam mellett Nagy Klára Topolyáról és egy Radomir Radosavljević nevezetű op-artos szerb művész, aki egyben a csoport vezetője lett volna, annak ellenére, hogy egy szót sem tudott magyarul. Az újvidéki búcsúesten, ahol furcsamód az aktuális fiatal vajdasági pártfunkcionáriusok is részt vettek, már némi előjele mutatkozott annak, hogy mi lesz Mártélyon. A mulatozás valamikor a hajnali órákban ért véget. Fogalmam sincs, hogyan jutottunk el Szegedre, de valahogy ott voltunk, onnan pedig a gondos és öntudatos magyar szervezők kiszállítottak bennünket a Tisza holtágában lévő táborba. Már mindenki ott volt, aki számított. A sátrak katonás sorrendben álltak, serény munka folyt. Krokizás, akvarellezés, előadások. A szakácsnők már főzték az ebédet vagy a vacsorát. Mi pedig: irány a sátor és alvás. Este pedig éltük a boldog bohémek életét: dorbézolás, ivás, diskurálás és minden, ami a művészettel jár, reggel aztán trombitaszó… De nem nekünk, minket ugyan nem lehetett hajnalban felébreszteni. Ezzel aztán lőttek is a tábor katonás rendjének, megjöttek a barbárok.” (Fenyvesi Ottó: Az eltűnt barát nyomában)

A fény által lesznek a dolgok:
látlak, barátom,
a Katolikus Portán, ahogy
beléptél az Ifjúsági Tribün ajtaján.
Jelentőségteljesen szívtad a cigarettát.
Megismételhetetlen egyediség
és esendő múlandóság.
Anno – a bohémség kezdete.
Minden adott volt egy jó kalandra.
Még nem voltunk húsz évesek se. 

(Fenyvesi Ottó: Halott vajdaságiakat olvasva. Sziveri János.; részlet)

1970-es évek eleje



 

vissza