A meghívó
„Mártély után, már némi tapasztalattal a hátunk mögött, kábé ugyanígy folytatódott minden. 1973 nyarán létrejött a muzslyai művésztábor a Tisza-parti vadászlakban. Elhangoztak kemény dalok, disputák, létrejött némi műalkotás – egy hétig szardíniakonzerven éltünk és sört ittunk –, ősszel pedig megint összefutottunk Jancsival Újvidéken a magyar tanszéken. A Marina nevezetű szlovák vendéglőben (Újvidéken, a nagyposta mögött), Sziverivel és Szűgyi Zolival a jugoszláviai magyar irodalmi élet megváltásáról vizionáltunk, s közben barátságunk kusza szálai kötelékké fonódtak. Innen már egyenes út vezetett a Katolikus Portára, az Ifjúsági Tribün második emeletére, életünk kultikus helyére: az Új Symposion szerkesztőségébe, amely két szobából állt, egy kicsiből és egy nagyból.” (Fenyvesi Ottó: Az eltűnt barát nyomában)
„Bánátba igyekeztem, a szikes Bánságba. Nagybecskerekről […] helyi járattal zötyögtem át a magyarok lakta Muzslyára. Ott már nagy élet körvonalazódott, épphogy kezdetét vette a muzslyai ifjúsági művészeti tábor. Az egybegyűlt társaságban ott volt, aki számított: Sziveri János, Rácz János, Fujkin István, Juhász Illés, Sebők Zoltán, Tóth Béla, Rácz István és mások, számomra akkor még ismeretlen alakok is diskuráltak, ugratták egymást, festegettek, fotóztak, heverésztek félmeztelenül az ifjúsági otthon udvarán a fűben, vagy gubbasztottak magányosan félrehúzódva a folyosó valamelyik ablakmélyedésében. […] A képzőművészeti tábor tagjai a gyülekező másnapján kivonultak tíz napra a pusztába, Muzslya mellé egy Tisza-parti vadászházba, ahol mindenki azt csinált, amit akart, alkotott, vitatkozott, előadásokat hallgatott vagy éppen lyukat nézett a levegőben, mélán fürkészve a bánsági délibábot. Gond egy szál se: a vadászlak kamrájában sörösládák és szardíniás konzervek tömege tornyosult. Ebédre ugyan hoztak hatalmas katonai kondérban valami löttyöt a faluból, de mi visszaküldtük. Tíz napig sörön és szardínián éltünk, ami – mondjon bárki bármit –, a gondolataink minőségére is kihatott.” (Fenyvesi Ottó: A muzslyai performance)
Sziveri János a muzslyai táborban
Egyetemi indexe
Az indexben szereplő igazolványkép
„Az egyetemi évek alatt kezdődött a történet, mikor bölcsészkarra jártunk Újvidéken. Egyfajta beat-érzés lüktetett bennem akkoriban, ami viszont kevéssé passzolt össze az egyetem korlátaival. És talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy egy idő után kezdtem a karral szemközti épületben elhelyezkedő Gurman Restaurantba látogatni. Itt aztán felfigyeltem arra, hogy bizonyos arcok, akiket előtte az egyetemen is láttam, mintha »túl gyakran« fordulnának meg. Nehéz volt nem észrevenni közöttük egy nagyon izgága, hiperaktív fiút, aki igencsak szerette a hangját hallatni, volt, hogy felpattant az asztalra és elkezdett nagy pátosszal szavalni. Elsőre nekem kicsit túl hangosnak is tűnt ez a srác, túl expresszívnek, talán önzőnek. Végül mégis egymás mellé keveredtünk, és ő bemutatkozott: Sziveri János. Hosszú beszélgetések során pedig rá kellett jönnünk ezzel a Jánossal, hogy alapvetően kiválóan egyetértünk abban, merre kell haladni, és miről lehet vitatkozni az akkoriban nagyon nyíltnak és szabadnak mondható újvidéki éjszakában. Aztán mikor jobban megismertem, kiderült, hogy Jancsi nagyon is kétkedő lény, hogy a ricsajos hajrá mögött mennyire sérülékeny. Valahogyan így kezdődött a mi barátságunk.” („A sors is segített”. Interjú Balázs Attilával; riporter: Deres Kornélia – Szabó Marcell – Urfi Péter)
„Akkor csalódtunk először, amikor Tolnaiék leköszönése után, 74-ben nem mi kaptuk meg a lapot [Új Symposion]. Most már látom, jó, hogy így történt, nem tudtunk volna akkor még mit kezdeni vele. Igazából nemzedékem is csak később verődött össze. 76-ig olyanok iratkoztak az újvidéki bölcsészkar magyar tanszékére, mint Szűgyi [Zoltán], Fenyvesi [Ottó], Balázs Attila, Csányi Erzsébet, Beretka Ferenc, Túri Gábor, Mák Ferenc és még sokan, szinte a teljes későbbi szerkesztőség.” (Interjúrészlet; riporter: Keresztury Tibor)
Egyetlen metafora szerzett tudományom.
Földsárga üvegszelek közt lüktetek. Arcom,
Kezem: érdesre sikált építményeim.
Magam metaforája vagyok.
(Hogy- és hollétem felől. Feleségemnek)
Horvát Rózsa és Sziveri János
Sziveri János fiával, Sziveri Gáborral
A vers variánsának kézirata
Még hajnali félhomályban
vacog a szék, az asztal,
de fénylik már gyémántkalitka
szemed, akár a nappal.
Még alszol – de már kelsz.
Veled kel minden élő:
álomfürtök pergamen-vöröse
és kisróka barátunk, a félő.
Madzagon vonaglik a facsiga teste,
kerékpár-madár csörög, csikorog.
Reggelente
mindenféle állatka gyomra korog.
Egymásra nagyon éhesek vagyunk.
Gyökereit tépi picurka szíved –
felnősz, mire fölfogná agyunk.
És a reggelidet kéred.
(Ébresztő)