„[…] Zürichben még nehezebb volt szegénynek lenni, mint Párizsban. Svájc legnagyobb városának légköre meglepően kisvárosias volt, s életében igen fontos szerepet játszott az erkölcs és a vagyon. Szegénynek lenni a Montparnasse-on [Párizs egyik városrészében] – ezt lehetett akár jó tréfának, bohém különcségnek is tekinteni; Zürichben azonban nem volt Montparnasse, nem voltak olcsó bisztrók, és hiányzott a nyomort mókának tekintő kedély és humor. Ebben a tiszta, rendes és önelégült városban a szegénység egyszerűen csak megalázó volt, s mi – ha nem is éheztünk már – valóban nagyon szegények voltunk.” (A láthatatlan írás, 318.)

Zürichi városrészlet (az 1930-as évekből)

Háy Gyula (1900–1975)
(Fortepan / Hunyady József)

„[…] Háy Gyula jó külsejű, az életet könnyen vevő, barna fiatalember volt. Filozófiai alapon volt kommunista, de a politika nem érdekelte; úgy teljesítette a párttól kapott feladatait, ahogy az ember jövedelemadót fizet, és teljességgel a színdarabjainak élt. [Max] Reinhardt 1932-ben Berlinben színpadra vitte az egyiket; Háy azóta száműzetésben élt, s egy teli utazótáskában hurcolta magával tőkéjét és jövőjét képviselő, előadatlan műveit. A háború után visszatért Budapestre, s a rendszer ünnepelt színműírója lett.” (A láthatatlan írás, 320.)

„Az utolsó néhány évben, mielőtt Zürichben megismerkedtünk, Silone fokozatosan függetlenítette magát a [kommunista] párttól, de nyíltan soha nem bírálta, s a párt még mindig reménykedett, hogy valamikor visszanyerheti. Én nagyszerű regénynek tartottam a Fontamarát [Silonénak az olasz fasizmussal szemben élesen kritikus prózaművét], és alig vártam, hogy megismerhessem […]. Kedves, de nagyon tartózkodó, zárkózott ember volt, s felhőként vette körül a melankólia és a depresszió. Legnagyobb csalódásomra [1935-ben] képtelen voltam vele valódi, személyes kapcsolatot teremteni. […] Később […] jó barátok lettünk, de ez a barátság [amely az 1940-es évek végétől alakult ki] mindig kissé frusztrált és bizonytalan maradt.” (A láthatatlan írás, 321.)

Ignazio Silone (1900–1978)

Első felesége, Dorothy Ascher (1905–1992) 1936-ban

„[…] összeházasodtunk Dorothyval. A közvetlen ok: az emigránsok örök lidércnyomása, az útlevelekkel kapcsolatos probléma volt. Dorothy német útlevele lejárt, s nem tudta megújíttatni; a házasság révén azonban kaphatott magyar útlevelet. Oroszországban az új, proletár erkölcsiség ismét a könyörtelenségig szigorú szexuális konvenciókat vezetett be, de az európai kommunisták még ragaszkodtak az ódivatú libertinizmushoz, és megvetéssel fordultak a házasság polgári intézménye felé. Nekünk azonban nem volt más lehetőségünk, hogy útlevelet szerezzünk Dorothynak, s kölcsönös belenyugvással vetettük magunkat az archaikus ceremónia alá.” (A láthatatlan írás, 321.)