George Orwell

„Egy angol kritikus nemrégiben a legbecsületesebb ma élő írónak nevezte. Kompromisszumokat nem ismerő eszmei tisztessége néha szinte emberfeletti színben tüntette fel. Egyfajta zord keménység aurája lengte körül, ami csak a távolsággal arányosan csökkent. Magával szemben kíméletlen, barátaival szemben szigorú, rajongói számára elérhetetlen volt. Ennek ellenére tele volt megértéssel azok iránt, akik a perifériára szorultak […]. Élete egyetlen következetes lázadássorozat volt az általános közállapotok és saját sorsa ellen. Az ellen, ahogyan az emberiség 1984 felé sodródott, s az ellen, ahogyan ő maga sodródott saját végső összeomlása felé.” (Koestler: A lázadó útja. George Orwell halálára = A jógi és a komisszár, 120.)

„Bármi történjék ezen túl velem – és semmi okom feltételezni, hogy valami irtózatos történik –, úgy érzem, jól telt el életem, mert hat évet töltöttem Koestlerrel. Minden mást félretéve nagyon hiszek Koestler írói tehetségében, és bármit megtennék, akár el is hagynám, ha szükséges, hogy beteljesíthesse, amit sorsának vélek. Ez esetben magamat és életemet nem tartom fontosnak.” (Részlet Mamaine Paget-nek egy 1950. április 8-án írott leveléből; idézi: Márton László: Koestler asszonyai, Noran Libro, Bp., 2012, 154–155.)

Koestler és Mamaine Paget (1916–1954)

Koestler Melvin Laskyval (1920–2004), a Congress for Cultural Freedom rendezvényén, Berlinben, 1950-ben

„8. A totalitáriánus államokban a szabadság korlátozása a szándék és a közvélemény szerint nem a népre kényszerített áldozathozatal, hanem éppen ellenkezőleg: egy magasrendű, haladó civilizáció vívmánya. Állítjuk, hogy e rezsimek elmélete és gyakorlata az egyén elemi jogai és az emberiség alapvető törekvései ellen valók.

9. Állítjuk: az e rezsimek által jelentett veszély annál is nagyobb, mivel akaratuk kikényszerítésének eszközei messze meghaladják bármely korábbi zsarnokság lehetőségeit. A totalitáriánus állam polgárától nem csupán azt várják el és erőszakolják rá, hogy tartózkodjon a bűnözéstől, hanem azt is, hogy minden gondolata és cselekedete megfeleljen az előírásoknak és elvárásoknak. Az állampolgárokat olyan körvonalazatlan és általános vádak alapján háborgatják, fogják perbe, kínozzák meg és ítélik el, mint például hogy a »nép ellenségei«, vagy hogy társadalmilag megbízhatatlan elemek.  

10. Állítjuk, hogy a világ mindaddig nem lehet stabil és biztonságos, amíg az emberiség a szabadság tekintetében kettéoszlik olyanokra, akik rendelkeznek vele, s olyanokra, akik nem. A létező szabadságjogok védelmezése, az elvesztett szabadságjogok visszaszerzése (és újak megteremtése) ugyanannak a küzdelemnek a részei.” (Arthur Koestler: A kulturális szabadság kongresszusának manifesztuma, részlet = Egy mítosz anatómiája, 207.)

[A Conspiracy of Silence szerzője] „egy Ausztriában született fizikus, kommunista párttag, akit az 1937-es nagy [szovjet] tisztogatás idején tartóztattak le. […]  [Vádlottként] azt kellett bevallania, hogy a Buharin csoport tagjaként utasítást kapott Sztálin megölésére, a harkovi [ipari] üzemek felrobbantására. Miután alkalmatlannak bizonyult a szerep eljátszására, a per kiagyalói szép csendben ejtették őt. […] A történet három évvel később ért véget, amikor Alexet egy csoport német és osztrák kommunistával, szocialistával és náciellenes menekülttel együtt a KGB átadta a Gestapónak. Ez a mérhetetlenül aljas és megalázó tett a Hitler–Sztálin paktum következménye volt. […] Tulajdonképpen minden kelet-európai barátomnak van némi börtönbeli és koncentrációs táborban szerzett tapasztalata. De Weissbergen kívül senki mást nem ismerek, aki a KGB karmai között töltött három évet, és a Gestapo fogságában töltött öt évet olyan fizikai és szellemi épségben vészelte volna át, mint ő.” (Előszó Weissberg Conspiracy of Silence című könyvéhez, ford. Bánki Dezső, Polanyana, 2005/1–2., 176.)

Alexander Weissberg-Cybulski (1901–1964) lengyel útlevele

Koestler és Mamaine Paget A vágyakozás kora c. regény írása közben

Simone de Beauvoir (1908–1986), akit Koestler Madame Pontieux néven „örökített meg” regényében
(Fotó: Hulton Archive, 1949)

[A vágyakozás koráról] „Valamikor az ötvenes évek derekán, az elképzelt közeljövőben játszódik […].

[…] igazi hidegháborús regény. Fikciós terében a szovjet megszállás lehetősége [Franciaországot illetően] nem tűnik olyan abszurdnak, mint amennyire a nyugati értelmiségnek visszatekintve annak tűnhetett. Ez a lehetőség meglehetősen hangsúlyos, a szovjet-szimpatizánsok megrajzolása gyilkos gúnnyal történik, és a regény utolsó lapjain az oly valószínűtlennek tűnő szovjet megszállásnak az egyértelmű jeleivel találkozhatunk.” (Körmendy Zsuzsanna: Arthur Koestler. Harcban a diktatúrákkal, XX. Század Intézet, Bp., 2007, 285.; 288.)      

„A mű állítása szerint a szovjet blokkban Sztálin halála sem hozhat igazi, jelentős változást.” (Uo., 313.)