„Az Alvajárók és A teremtés között száznyolcvan fokos irányváltásnak lehetünk tanúi. Az Alvajárók még történeti munka, melyben a kritikai alapállás a világkép megváltozásának megértését, az okok feltárását szolgálja. A Belátás és kitekintés folytatásának szánt A teremtést és a később keletkezett műveket már nem […] a tárgyat kívülről szemlélő elemző írta, hanem a rendszerfejlesztő, az alapelveket megfogalmazó, a tudós rangjára igényt bejelentő szuverén alkotó.” (Márton László: Koestler, a lázadó, 339.)  

*

„Koestlernek ez a könyve a legjobb formájában mutatja be a tudományos közírót, éppen a téma révén. Az alkotás kérdése kínálja azt, hogy művészetet és tudományt együttesen kezelje mint témát […]. […] Alapgondolata, s ennek révén kapcsolódik könyvében össze a művészet és a tudomány, hogy a köznapi alkotás (melynek jellegzetes példája a humor, a felfedezés) és a művészet kontinuumot [folytonosságot] alkotnak, ahol természetesen a művészet áll a legmagasabb polcon. Mindegyik szférában állandó feszültség van a szokások rendszere és a megújítás között. […] Az egyszerű szóvicctől a könyvnyomtatás felfedezéséig az újítás kulcsa mindig az egymáshoz eredendően, köznapi tudatosságunk szintjén nem kapcsolódó mátrixok [egybefüggő hálózatok] összekapcsolása. […] Koestler ezzel egy olyan felfogás mellett tette le […] a voksát, amely az alkotásban a puszta szabály alapú […] rend és az áthallások révén kiemelkedő új mintázat küzdelmét emeli ki.” (Pléh Csaba: A magát megteremtő ember. Arthur Koestler: A  teremtés, Élet és Irodalom, 1999. június 25., 14.)

*

„Elméletem kilátásai felől nincsenek illúzióim. Elkerülhetetlen sorsa, hogy a neurológia és a pszichológia fejlődése következtében sok – ha nem a legtöbb – részletében tévesnek, hibásnak bizonyuljon. Csak abban bízom, hogy tartalmazza az igazság valamely halvány és elmosódott körvonalát, s ez serkenteni fogja mindazokat, akik az emberi gondolkodás és érzelmek megnyilvánulásainak tágas területén az egységet, az egységességet keresik.” (Arthur Koestler: A szerző előszava = Uő: A teremtés, Európa, Bp., 1998, ford. Makovecz Benjamin, 7–8.)

 A kötet magyar kiadásának címlapja

Cynthia Jefferies (1928–1983) – még Koestler titkárnőjeként, megismerkedésük évében, 1949-ben

Cynthia házasságkötésük után

„1949 júliusában történt, hogy Cynthia Jefferies – egy Dél-Afrikából származó, csinos, de rettentően félénk és eléggé esetlen lány – válaszolt egy hirdetésre. Egy író titkárnőt akart felvenni, határozott időre. Ez az író Arthur Koestler volt. Ebben az időszakban egy Fontainebleau-hoz közeli házban élt Mamaine Paget-tel […], akit később feleségül vett, miután hivatalosan elvált első feleségétől. Cynthia ekkor Párizsban élt.

Megkapta a munkát, és a következő hat évben megszakításokkal Koesler titkárnőjeként dolgozott, részben Franciaországban, részben Angliában. Ebben az időszakban férjhez ment és el is vált. 1955-ben feladta New York-i munkáját – válaszul egy Koestlertől kapott táviratra, és visszatért Londonba, ahol [az író] teljes munkaidejű titkárnője lett. […]

Azt követően, hogy 1955-ben újra találkoztak, összekötötték az életüket. 1965-ben hivatalosan is összeházasodtak.”

*

„[…] nem lehet kétség afelől, hogy Cynthia jóformán már attól a pillanattól kezdve szerelmes volt Arthurba, hogy az első, félszegségét tanúsító párizsi meghallgatáson találkozott vele.” (Harold Harris: Introduction = Stranger on the Square, 9.)

„Az 1964–65-ben [elhangzott] amerikai egyetemi előadásaiból összeállított […] Szellem a gépben [Koestler] második rendszeralkotó kísérlete. A teremtésben érintett témákat veszi újra górcső alá, elsősorban a neurológia, a lélektan és a fejlődéstan szempontjából.” (Márton László: Koestler, a lázadó, 342.) 

„Az emberi neocortex [„új agykéreg”] az egyetlen példa arra, hogy a természet olyan szervvel ruházzon fel egy fajt, amelynek használatára, kihasználására képtelen. Gondolkodó- és következtetőképességének kiaknázását a történelem hajnala óta akadályozta az idegrendszer filogenetikailag [a faj fejlődése szempontjából] ősibb struktúrájának érzelmeken alapuló működése. A régi és az új struktúra közötti elégtelen koordináció eredményezte, hogy az ember ösztönvilága és intellektusa nem tudott egymással lépést tartani. Az egyének, emberfajok és kultúrák közti különbségek a kölcsönös ellenszenv és elutasítás forrásaivá váltak. A nyelv erősítette a csoportokon belüli kötelékeket, de elmélyítette a szakadékot az egyes csoportok között. A halál intellektuális felismerése és tudomásulvétele, illetve ennek az ösztönök által való elutasítása a meghasadt tudat paradigmája lett.” (Arthur Koestler: Szellem a gépben, Európa, Bp., 2000, ford. Makovecz Benjamin, 406.)

Tudományos tanácskozáson Washingtonban, 1965-ben – Claude Lévi-Strauss (1908–2009) francia antropológus, Herbert Butterfield (1900–1979) angol történész, tudományfilozófus és Stephen Toulmin (1922–2009) angol filozófus társaságában

A Szellem a gépben címlapja

Az Alpbach Szimpóziumon Cynthiával, 1968-ban

Polányi Mihály Cynthia Koestlerrel, az Alpbach Szimpóziumon, 1968-ban

„A június 5-től 9-ig lezajlott szimpózium [megrendezése] mind Koestler, mind Cynthia részéről tetemes szervezőmunkát igényelt, és sok-sok fejfájással járt együtt. De a magnószalagon rögzített vitaülések arról tanúskodnak: a konferencia előrehaladtával Koestler különleges tájékozottságot mutatott fel nem egy, hanem jónéhány tudományterületen, és élvezte a tudós eszmecseréket. Felhozható ellene az a kifogás, hogy [a szimpóziumon] nem érte semmilyen komolyabb [szakmai] kihívás. Ugyanis a meghívottak mindegyike már eleve maradéktalanul egyetértett abban, hogy a behaviorizmust el kell utasítani és egy új [természettudományos] gondolati rendszert kell kialakítani. De Koestler és a résztvevők sok kisebb és nagyobb részprobléma kapcsán nem értettek egyet, és ő adekvát válaszokat adott mindazoknak, akik ellentmondásra késztették.” (David Cesarani: Arthur Koestler. The homeless  mind, The Free Press, New York, 1998, 498–499.)

„Kétlem […], hogy sokat nyernénk, ha azt a sértő szót, hogy »képzés«, kicserélnénk »irányítás«-ra. […] Az irányítás, bármilyen finom módszerekkel történik is, mindig azt sugallja, hogy szellemi erőnket egy másik személy agyának befolyásolására használjuk – adott esetben egy fiatalabb agy befolyásolására. […] / Én jobban szeretem, ha az oktatás célját úgy határozzuk meg, hogy az a gondolat katalizálása. Befolyásolni annyi, mint betolakodni, a katalizátor azonban olyan anyag, ami megindít, illetve felgyorsít egy kémiai folyamatot anélkül, hogy a végtermékben jelen lenne. Ha szabad ilyen banális dolgot mondanom, az ideális nevelő katalizátorként viselkedik, nem pedig befolyásoló tényezőként. A kondicionálás, vagy Skinner kifejezésével »a társadalom átalakítása a viselkedés szabályozásának segítségével«, kiváló módszer szamurájok képzésére, de ha az egyetemen alkalmazzák azt, két ellentétes veszélyt rejt magában. Az alanyokban kísérleti neurózist idézhet elő, ami a tekintélyelvű irányítás vagy befolyásolás erőszakos elutasításában fejeződik ki. Másrészt túl jól is sikerülhet, konformizmushoz vezethet, ami nagyon sokféleképpen megnyilvánulhat, kezdve a tömegtájékoztatás által manipulált fejbólintó Jánosok társadalmától egészen egy olyan totalitárius államig, amit Mao elnök gondolatai irányítanak.” (Arthur Koestler: Lázadás légüres térben = A jógi és a komisszár, 131–132.)

Burrhus Frederic Skinner (1904–1990) amerikai behaviorista pszichológus, a tudományfilozófus Koestler eszmei ellenfele