Paul Kammerer (1880–1926)

„Bécsi diákéveim alatt ismerkedtem meg Kammerer elgondolásaival. […] Nemcsak összetett jelleme és tragikus sorsa, hanem elsősorban eretnek nézetei vonzottak, amelyeket fáradhatatlanul próbált igazolni kísérleteiben, szakmai lapokban közölt cikkeiben és tudomány-népszerűsítő könyveiben. Elutasította Darwin véletlen mutációkon, a vakszerencsétől függő változásokon alapuló evolúcióelméletét, és hitte, hogy az evolúció legfőbb hajtóereje a szerzett tulajdonságok öröklődése – az elgondolás még 1809-ből, Lamarcktól származik –, vagyis hogy a szülők előnyös, adaptív változásai megjelennek az utódokban is. A darwinista–lamarckiánus vita közel egy évszázadon át zajlott; érzelmi, politikai, sőt teológiai színezet nyert, és a dühödt szenvedély […] feledtette a vitázókkal a sportszerűség legelemibb szabályait is.” (Arthur Koestler: A dajkabéka esete = Uő: A dajkabéka esete – A vak véletlen gyökerei, Európa, Bp., 2002, ford. Makovecz Benjamin, 10–11.)

„[Az 1970-es évek elején] Koestlert […] saját gondolatmenete továbblendítette a tudósok számára teljességgel elfogadhatatlan területre, a paratudományok világába. Számára ez a létezés hierarchiájának magas fokát jelezte, melyet a tudomány már nem vehet észre, de ahová ő valahogyan mégiscsak el akart jutni.” (Palló Gábor: Arthur Koestler és a tudomány. A Gábor Dénes – Koestler kapcsolat, Magyar Tudomány, 2005/9., 1138.)

A dajkabéka esete címlapja

A vak véletlen gyökerei

„[…] a – Warren Weaver [amerikai matematikus] szavaival élve – szinte fájdalmas intellektuális kényelmetlenség, amelyet a telepátia és a hozzá hasonló jelenségek okoznak, nemcsak a kételkedőket kínozzák, hanem azokat is, akik vonakodva, de – akár a kísérletek eredményeinek hatására, akár valamely személyes tapasztalat következtében, akár mindkét okból – elismerik realitásukat. A hangsúlyos szó a vonakodva, és az utána következő megjegyzés csakis erre a kategóriára vonatkozik; a »született hívők« nem érzékelnek semmiféle intellektuális kényelmetlenséget, és – akár van rájuk magyarázatuk, akár nincs – természetesnek tekintik ezeket a jelenségeket. A habozó hívők számára – én is ezek közé tartozom – már nem ilyen könnyű a dolog. Ahogy egy tudományos szerkesztő barátom megjegyezte: »Az ESP [extra-sensory perception: érzékeken túli észlelés] olyan, mint a nyakfájás. Jobb lenne nélküle, de hát van…«” (Arthur Koestler: A vak véletlen gyökerei = A dajkabéka esete. A vak véletlen gyökerei, 288–289.)

„A legtöbb olvasó számára az Alpbach Szimpózium előadásszövegeinek publikált anyaga majdhogynem érthetetlen, de a tanácskozásról élvezhetőbb formában is ismereteket szerezhetünk – másodkézből, a Szajhák című mű jóvoltából. A regényesített változat nyíltan kifejezésre juttatja Koestlernek azokat a politikai – majdhogynem messianisztikus – reményeit, amelyek a tanácskozást illetően megfogalmazódtak benne. A mű lehetővé teszi számára azt is, hogy hangot adjon csalódottságának néhány résztvevővel kapcsolatban, akik közül többeket könyörtelenül kifiguráz. A regény cselekménye azonban egy vonatkozásban jelentősen eltér a szimpózium valós történéseitől. Az Alpbach Szimpóziumra sem neodarwinistákat, sem behavioristákat nem hívtak meg, így ott nem volt jelen semmiféle »ellenzék«. Koestler – annak érdekében, hogy színesebbé tegye az általa megalkotott történetet – belehelyezett a regénybe néhány szerencsétlen behavioristát.” (David Cesarani: Arthur Koestler. The homeless  mind, 500.)

A Szajhák címlapja