A Született 1900-ban angol kiadásának címlapja

 

1975-ben megjelenik Háy Gyula Született 1900-ban című memoárjának angol nyelvű kiadása. A könyvhöz Koestler ír előszót, amelyben röviden bemutatja az angliai olvasóknak Háy pályafutását. Az írás Háy Gyula pere címmel a párizsi Irodalmi Ujság 1975. március–áprilisi számában magyarul is megjelenik. (Háy Gyula ebben az évben meghal.)

 

[Háy Éva Koestlerről] „Koestlerékkel [Arthurral és Cynthiával] sokszor voltunk együtt, amikor [1964-től kezdődően] már Svájcban laktunk. Gyuszinak minden osztrák [színházi] premierjére eljöttek, és mi is meglátogattuk őket Alpdorfban, nyári rezidenciájukban, ahol Arthur székelt, udvartartástól körülvéve. Ekkor már elfordult a szovjetológiától, ami annyi ellenséges támadást hozott be neki, és egy kevésbé veszélyes és kevésbé érthető témakör felé fordult. Számomra a Sötétség délben nagy oeuvre-jének legjobb és legmeghatározóbb írása.” (Háy Éva: A barikád mindkét oldalán, 274.)

Az idős Háy Gyula
(Rivalda 82–83, 1984, 3., Csigó László felvétele)

[Koestler Háy Gyulához]

Kedves Gyula,

Sohasem fogom elfelejteni azokat a krajcártalan, boldog és reményteljes napokat, Zürichben, 1935-ben, amikor Te is, én is ugyanazon a reggelen kötöttünk házasságot, ugyanazt a karikagyűrűt használva, – amelyet barátunktól, Jakob Hummtól kértünk kölcsön és a szertartás után kötelességtudóan visszaadtunk neki.

Szerencsére akkor még nem tudtuk, hogy mi vár mindegyikünkre és általában a világra. És nem tudhattuk azt sem, hogy egyszer majd én írok bevezetőt a Te önéletrajzod angol kiadásához – az egyik veterán üdvözli a másikat.     

(Koestler: Nyílt levél a 75 éves Háy Gyulához, Irodalmi Ujság, 1975. március–április, 1.)      

*

[Koestler Háy Gyuláról] „A romlottság elleni immunitása valami holdkóros ártatlanságból eredt, a személyi ambíció teljes hiányából, – eltekintve attól az egy vezérlő szenvedélytől, hogy a darabjait tökéletes szereposztásban, egy tökéletes rendező rendezésében láthassa. 18 éves korában éppen úgy, mint 75 éves korában, Háy a romantikus forradalmár típusa, aki sokkal inkább otthon érezte volna magát a múlt században, az 1848-as barrikádokon [sic], mintsem az a valaki, aki »1900-ban született«. Ez az álmodozó távolságtartás a jelek szerint nemcsak a pártélet torzulásaitól védte meg, de a szörnyikrek, a Gestapo és a GPU üldözésének vadabb formáitól is. Túlélte a náci rezsim kezdetét Berlinben, a harmincas évek Nagy Tisztogatását Moszkvában, Rákosi terrorját Budapesten, mint aki sértetlen lábbal jár a parazsakon, amíg végül 57 éves korában, az 1900-ban született romantikus forradalmár sorsa elkerülhetetlenül beteljesedett. Letartóztatták más írókkal együtt, akik aktív szerepet játszottak a forradalomban, és egy titkos tárgyaláson – a zárt ajtók mögött rendezett bohózattal megpróbálták némileg a törvényesség látszatát kelteni – elítélték: hat év börtönre és minden javának elkobzására. Keleti mértékkel mérve, az ítélet enyhe volt: Háyt és írótársait az akasztófától a viharos nemzetközi tiltakozás mentette meg, amelyben a konzervatívok éppen úgy részt vettek, mint a baloldaliak, kiemelkedő európai kommunistákat is beleértve.” (Koestler: Háy Gyula pere. Bevezető az író »Született 1900-ban« című önéletrajzának angol nyelvű kiadásához, Irodalmi Ujság, 1975. március–április, 1.)

 

Koestler és Háy Gyula levélváltása, 1975. április

 

Háy Éva távirata Koestlernek, 1975. május 7.

[Háy Gyula levele Koestlernek, 1975. április 23.]

Drága Arthur,

tegnap kaptam kézhez az Irodalmi Ujságot és vele a te születésnapi üdvözletedet. Nagyon meg voltam hatva és igen köszönöm.

Május 8-án bemegyek egy nagyobb kúrára egy itteni kórházba, ahonnan valószínűleg nem fogok többet kijönni tudni.

Meg szeretném neked most, búcsúzóul, mondani, hogy barátságod ezekben a hosszú évtizedekben milyen sokat jelentett számomra, és hogy mennyire sajnálom, hogy a mi életünk tragikus fordulatai nem engedtek meg több találkozást. Ennek ellenére mindig igen közel[i]nek éreztelek.

Szeretnék neked további életedhez sok sikert, egészséget és megelégedettséget kívánni.

Nem kérlek meg, hogy ne feledd el Évát; tudom, hogy ez úgy sem történhet meg.

Nagy szeretettel ölellek Cynthiával együtt

 

Gyuszi

 

(Koestler-hagyaték, 71. doboz, Ms 2390/1., 714.)

*

[Koestler válaszlevele Háy Gyulának, 1975. április 28.]

 

Kedves Gyula,

 

Örülök, hogy oly hosszú idő után ismét hallok rólad, még akkor is, ha a tőled érkező hírek nem hangzanak valami vidáman. De maradéktalanul megbízom a svájci egészségügyben, és remélem, minden jól fog alakulni. Mindketten hatalmas állóképességgel rendelkezünk, ahogyan azt eddigi életünk is bizonyítja.

Mindkettőtöknek minden jót kívánok.

 

(Koestler-hagyaték, 71. doboz, Ms 2390/1., 715.)

*

[Háy Éva távirata Koestlernek, 1975. május 7.]

Gyula egy órával ezelőtt meghalt.     Eva Hay

 

(Koestler-hagyaték, 71. doboz, Ms 2390/1., 718.)

„Koestler Artur […] munkássága, pályája váratlan fordulatokban nem szegény. Mint bátor és jószemű riporter kezdte, akit nem riasztott vissza semmiféle nehézség és kockázat s egy jó riport kedvéért az életveszedelmet is vállalta […]. Majd mint regényíró vált egycsapásra világhírűvé is, klasszikussá is, ami ugyancsak ritka. Koestler ezek után hátat fordított a regényírásnak s a tudományok műhelyében az értelem, a lét, a tudat, az alkotás titkait kutatta. Az utolsó két évtizedben megjelent könyvei eredeti és bátor gondolatmenetükkel, szintézisre való törekvésükkel keltettek nagy visszhangot.

S most, hetvenéves korában, a világhírű író merészen és fiatalosan új területet választott: a történelmet. Mégpedig a középkori Kelet-Európa, pontosabban Ázsia és Európa érintkezési pontjának bonyolult, a népvándorlás kavargásában sok tekintetben még felderítetlen múltját […].

Koestler új művében [A tizenharmadik törzsben] a történeti források nyomán arra a következtetésre jut, hogy a jelenlegi zsidóság legalább 80 százalékának etnikailag semmi köze sincs Ábrahám és Izsák népéhez, az egykori zsidó királysághoz és a szemita törzsekhez, mert eurázsiai kazár, azaz török eredetű! […]

[…] ha mindez történelmi igazolást nyer, el kell vetni például az »antiszemitizmus« tételét, hiszen a zsidóság többségének semmi köze etnikailag a szemitákhoz. Más megvilágítást kap Izrael állama éppúgy, mint a cionizmus.” (Kutasi Kovács Lajos: Koestler Artur és a kazárok, Amerikai Magyar Népszava, 1976. júl. 30., 12.)

A tizenharmadik törzs címlapja

Lukin Gábor a 2010-es években (Stiller Ákos felvétele)

A Lukin Gábor által fordított, 2009-ben kiadott Napfogyatkozás címlapja

 

[Lukin Gábor regényfordításáról]

„Lukin vállalkozása nem lett könyvsiker. A fordító Londonban élő nagybátyja, Sárközi Mátyás közvetítésével eljuttatta Koestlerhez, aki annyira elégedett volt regényének magyar szövegével, hogy támogatólag továbbította a müncheni Újváry-Griff kiadóhoz. Újváry [Sándor, a kiadó vezetője] ugyan előleget küldött Lukin Gábornak, de végül a BBC magyar adásában elhangzott változatot adta ki. Lukin Gábor fordítása, amelyet Petri György lektorált, sokáig lappangott Budapesten, írógéppel másolt példányait Bence György terjesztette, de mire a szamizdat nyomdákra és terjesztő apparátusra tett szert, a célba vett tabumű már Orwell 1984-e volt.” [Lukin fordítása – Napfogyatkozás címmel – végül 2009-ben jelent meg.] (Dalos György: Előszó = Koestler Artúr: Napfogyatkozás, ford. Lukin Gábor, Bibó István Közéleti Társaság, Bp., 2009, 11–12.)

[Korabeli magyarországi beszámoló az 1976-os londoni PEN-írókongresszusról] „Az elnöki emelvényen a PEN nemzetközi elnöke, az angol elnök, egy holland alelnök és az Unesco főigazgató-helyettese. A középen Arthur Koestler. Amíg [Stephen] Spender néhány szót szól, Koestler arcát figyelem. Nem angolosodott el, hol Gózon Gyuláéra emlékeztet, hol Basilides Zoltánéra. […] Cum lege artis [annak rendje és módja szerint] a kongresszusi témából, a Keats-idézetből indul el, de már negyedik mondatában úgy kitágítja az igazság és a képzelet viszonyát, hogy az irodalomtól el is viszi. Ehhez egy másik Keats-idézetet használ fel, a leghíresebbet, az »Óda egy görög vázához«-ból. Vas István mellettem kívülről tudja, természetesen, a Tóth Árpád-fordítást: »A Szép: igaz, s az Igaz: szép! – sohse / áhítsatok mást, nincs főbb bölcsesség!« (Vas is idézi majd délután a költészeti kerékasztalon, angolul.) Koestlernek azért kellett a görög váza, mert a tudomány és a művészet viszonyáról óhajt beszélni. Megvan a kiindulópont: az igaz a tudománnyal, a szép a művészettel egyenlő, mondja. A tudományos felfedezés lényegében abból áll, hogy valaki észrevesz egy analógiát, ami másnak még soha nem tűnt fel. […] Ezután következett egy olyan húszperces esszé, amelyet Halász Gábor vagy Bálint György is megírhatott volna, hogy két olyan kortárs nevét említsem, akiket Koestler annak idején Budapesten ismert. Pontosabban: inkább csak Halász Gáborét, mert Bálint György soha nem írt olyan politikamentes cikket vagy tanulmányt, mint Arthur Koestlernek ez a kongresszusi megnyitó beszéde. Mondanivalójának lényege az, hogy minden valamirevaló tudományos felfedezés a hozzáértő szívében a szépség érzetét kelti, mert egy probléma megoldása harmóniát teremt ott, ahol addig disszonancia volt; és megfordítva: a szépséget csak akkor érzékelheti igazán az ember, ha az értelem is megerősíti az élmény érvényességét. Ezt a tételt fejtegette […] elegánsan, számos jó idézettel Poincarétől, a matematikustól és John Donne-tól, a misztikus-racionális költőtől Darwinig, Marxig, Freudig, Einsteinig. (Az ő sorrendje.) Tulajdonképpen olyan szellemes és olyan semleges volt ez a beszéd, hogy meg is kérdeztem Kérytől [Kéry Lászlótól], miért nem hozza le a Nagyvilágban? Jól befeketítené egykori hívei előtt a »Déli sötétség« szerzőjét. (Megváltozott valami?) De hát mi történt? Megváltozott Arthur Koestler? Nem tudom. Nem is fontos. A világ megváltozott körülötte.” (Boldizsár Iván: Igazság – képzelet. PEN és kánikula Londonban (II.), Élet és Irodalom, 1976. szeptember 11., 6.)

Boldizsár Iván (1912–1988)
(Körkép 1974, 1974, 1. Vahl Ottó felvétele)

vissza