Koestler írása 1958. május 15-én jelent meg a londoni Irodalmi Ujságban. A cikk részletét felolvassa: Szabó László.
Folytonosság a változásban (1958, részlet)
„E beszéd szerzője magyarnak született, a bécsi egyetemre járt, Berlinben volt újságíró, majd angol íróvá lett és – néhány kivételtől eltekintve – immáron tizennyolc esztendeje kizárólag angolul ír. Következésképpen a szerző referátuma eleven illusztrációjának, az európai kultúrközösség bizonyságának tekinti önmagát. Budapest, ahol született, egykor Európa mértani középpontja volt; London, mely otthonává lett, Európa peremén fekszik. Elképzelhető-e hasonló életpálya egy másik kontinensen, mondjuk, Ázsiában? Hihető-e, hogy teszem azt a bandungi konferencia valamelyik felszólalója Rangoonban született, Kalkuttában járt egyetemre, s jelenleg, mint japán író, Tokióban honos?
E hasonlat nyilvánvaló képtelensége megvilágítja Európa két jellegzetességét, azt, amit immáron oly magától értetődően elfogadunk, hogy tudomást róla alig veszünk: először, hogy kontinensünk, az eurázsiai félsziget roppant kicsiny, s jelenleg még össze is zsugorodott saját földrajzi határain belül; másodszor, hogy az európai életforma Budapesttől Londonig és Stockholmtól Rómáig egységesebb bármely más életformánál. Európa legfőbb jellegzetessége: térbeli sokféleségének páratlan egysége és szellemi folytonossága az idő változó sodrában.
A térbeli együvétartozásról talán nem is kell sokkal többet mondanom. Elegendő, ha igazán tudatára ébredünk annak, amit megszoktunk és immáron magától értetődőnek vélünk. Az olyan gyarmati múltú, fiatal országok, mint Észak-Amerika és Ausztrália mellett Európa az egyetlen nagy földrész, ahol a népek mozaikja határozott körvonalú kultúrképet alkot. S az, ami e kultúrképet létrehozta, nem más, mint Európa másik fő jellegzetessége: a szellemi folytonosság az idő változó sodrában. E szellemi folytonosság semminő más földrész fejlődésében nem követhető oly tisztán, mint Európa történetének két és fél évezredében. A fáraók korának egyiptomi művészete érte el a kultúrtörténelemben az állandóság legmagasabb fokát, ám az egyiptomi művészet egy állami civilizáció kifejezője volt. Ezzel szemben Európa a világ tudományos és technikai úttörője volt, és – kiváltképpen a legutóbbi három évszázadban – oly radikálisan megváltoztatta az emberiség természetes és szociális környezetét, hogy szinte úgy tűnik nékünk: új emberfaj született egy teljesen átalakított bolygón.
És mégis: e robbanásszerű időszakában is szintúgy, mint régebbi átalakulásai során, megőrizte azonosságát, hogy úgy mondjuk, történelmi személyiségét.”