Művek

„Arthur Koestler (1905–1983) a nagy politikai regényeinek megírását követő második alkotói korszakában főleg a tudomány, a filozófia és a pszichológia kérdéseivel foglalkozott. Ekkor született Alvajárók című remekműve a kozmológia történetéről, majd pedig talán legismertebb tudományos munkája, A teremtés, amelyben a kreativitás új elméletét kísérelte meg felállítani.
»Csak a zsenik őrzik meg telhetetlen kíváncsiságukat a miértekre, és a gyermeki reményt, hogy mindennek megvannak a mertjei. Miért kerek a Hold? Miért pottyan le az alma a fáról? Miért éppen öt bolygó van, s miért nem – mondjuk – húsz, és miért úgy mozognak, ahogyan? Miért savanyodik meg a tej? Miért nem kapják meg a tehénhimlőt a fejőlányok? Miért ragyogóbb piros a trópusokon hajózó tengerészek vére, mint a hamburgiaké? Miért rándul össze a békaláb? A géniusz egyik legfontosabb ismertetőjegye, hogy soha nem szűnik meg olyan csacsi kérdéseket feltenni, mint ezek – amelyek mindegyike korszakalkotó felfedezésekhez vezetett« – írja Koestler.” (Részlet a kötet fülszövegéből)

„A kalandos életű szerző a spanyol polgárháborúban a köztársaságiak oldalán tudósította a londoni News Cronicle-t, emiatt a francóisták halálra ítélték. Négy hónapot töltött a siralomházban (erről az időszakról önálló kötetet írt Párbeszéd a halállal címmel), majd angol közbelépésre kiszabadult, s átjutott Franciaországba. Két évvel később, az összeomlás szélén álló francia adminisztráció azonban mint megbízhatatlan baloldali idegent letartóztatta, s hónapokat töltött a hírhedt internálótáborban, Le Vernet-ben, ahonnan ismét csak angol segítséggel kiszabadulva jelentkezett az idegenlégióba, hogy elkerülje az újabb letartóztatást… Ezeknek a franciaországi hónapoknak az élménybeszámolóját tartalmazza ez a páratlanul izgalmas dokumentumregény.” (A kötet fülszövege)

„Indiában és Japánban jómagam a zarándok lelkületével jártam (1958–1959). Mint előttem számtalan sokan, én is azt szerettem volna tudni, adhat-e Kelet bármilyen hiteles választ a mi itteni bonyodalmainkra, ördöglakat-kérdéseinkre. Azért választottam épp ezt a két országot, mert a lehetőségeknek bizonyos értelemben két végpontját jelölik: az egyik a leginkább hagyományhű, a másik a »legmodernebb« a nagy ázsiai országok közül. Kész-félkész válaszokat nem vártam, persze, de nagyon szerettem volna Nyugatunk elveire merőben más látószögből, a szellemnek számomra új hosszúsági és szélességi fokairól visszanézni. A következtetések, melyekre ilyképp juthattam végül, váratlanabbak és »visszaigazolóbbak« is lettek aztán, mint reméltem volna; könyvem epilógusában foglaltam őket össze.
Itt most először is négy – egymástól igencsak eltérő – indiai szentet mutatnék be. Követi ezt két fejezet a jóga fizikai és misztikus vonatkozásairól, valamint természetfölötti célzatainak legújabb kutatásáról. A fennmaradó India-fejezetek az ősi spirituális hagyományvilág hatását tárgyalják az új államra, valamint az ebből a magunk számára levonható tanulságokat.” (Részlet a kötet előszavából)

„Munkánk második fele a modern Japán önellentmondó »irányulásainak« némely jellegzetességeivel foglalkozik. Megpróbáltam ezeket az áramlatokat s törekvéseket a messzi múltig visszavezetni. A legtöbbet áthatja »a zen bűze« – vigyázat, ez nem durva, leszóló kifejezés, ellenkezőleg, magában a zen irodalomban is gyakran előforduló meghatározásmód.
Diákként, érdeklődésemet egyenlő arányban osztottam meg egyfelől a mérnöki és a »társadalommérnöki« tudományok, illetve másrészt Freud, Jung, Eddington és Jeans táguló világegyeteme közt, ennek megannyi irracionális és misztikus mélyáramlásával egyetemben. Ez a kötélhúzás a későbbiekben is elkísért, tanúsítják más könyvcímeim, például A jógi és a komisszár, ez a szemlélet a jelent bizonyos szempontból mindig fejleménynek tekinti. A tudományosság »kézzelfogható, szilárd fogalmai« nem jelentik szükségszerűen azt, hogy a valóság »másik rendjét« eleve s mind inkább tagadjuk; jelenti viszont a tudományos szemlélet okvetlenül azt, hogy egy-egy jelenség természeti-természetes magyarázhatóságának minden lehetőségét merítsük ki, mielőtt a dolgot a »másik rend« világába utalnánk. Elmondható tehát, hogy zarándokutamat nem annyira nyitott, inkább hasadt elmével jártam. Ami ebből lett: pontos(kodó) részletek és – ha úgy tetszik – fennkölt általánosítások elegy keveréke.” (Részlet az első kötet előszavából)