„Tizenhat éves koromban aztán beléptem a kommunista pártba, és ott a legnagyobb meglepetésemre mindjárt összetalálkoztam a házmesterünkkel, akiről mindenki tudta, hogy nyilas volt. Szóltam is a körzeti titkárnak, aki aztán szépen elmagyarázta, hogy ez nem úgy van, ez egy derék proletár ember, nyilván csak megtévedt, az emberek fejlődnek… Ez nekem szerfelett gyanús volt, de azt gondoltam, hátha mégis… […] Aztán jött Rákosi, és megmutatta, mi a társadalmi igazság. Akkor már késő volt, a pártból kilépni nem lehetett, csak ha kirúgták az embert, de annak rendszerint szörnyű következményei voltak.” (Interjúrészlet)

„Megpróbáltam hinni valamiben, ami gyökeresen ellenkezett a természetemmel és az életstílusommal. […] Először csak jól megalapozott kételyeimmel kerültem szembe, de az úgynevezett »fordulat éve« – 1948 – után beállt a terror, és meghökkenten vettem észre, hogy saját buzgalmam eredményeképpen menthetetlenül a rossz oldalra kerültem.” (K. dosszié)

*

„Bolgár György az osztálytársam volt, de baráti kapcsolatba azután kerültünk, hogy leérettségiztünk. Egy kanadai lánynak udvarolt, aki a Zivatar utcában lakott, többször járt hozzá, én akkoriban szintén ott laktam anyáméknál, s egy vidám pillanatában, amikor kinéztem a magasföldszinti ablakunkon, az utcáról lefényképezett. Nagyon tehetséges fiú volt, fotóriporternek készült. Elment Visegrádra egyszer, motorkerékpárral, hazafelé jövet belekerült egy orosz katonai konvojba, amely egész egyszerűen legázolta, keresztülment rajta. Ott halt meg 19-20 éves korában. Egyetlen gyermeke volt az özvegy édesanyjának.” (Elektronikus kézirat; kiadatlan)