Művek

Egy végtelenül következetes írói gondolkodás belső szerkezetét mutatja meg Kertész Imre esszékötete. Meditatív írásait kiegészítik a javarészt külföldi és hazai konferenciákon elhangzott szövegek, felelősségről és értékőrzésről, történelemről és katartikus tudásról és amelyek mindegyike „meggondolt gondolat”. Gondolkodásának középpontjában a holocaust áll mint az európai tudat közös, meghatározó élménye, mely kultúránkhoz, önismeretünkhöz szervesen hozzátartozó szenvedésélmény.

„A holocaustnak ugyanúgy megvannak a szentjei, mint akármelyik szubkultúrának; s ha fennmarad a megtörténtek eleven emléke, akkor nem a hivatalos szónoklatok, hanem a tanúságtevő életek révén fog fennmaradni. […] Minden  auschwitzi rab, aki nem élt valamilyen vallási, faji vagy politikai eszme függőségében, akinek nem volt hite, népe és küldetése, csupán a sorsa, a puszta egzisztenciája: minden magányos értelmiségi […] vádiratot állított össze a kultúra ellen. Súlyos tévedésnek bizonyult Hegel állítása, hogy az ész egyetemes, mint ahogy nem egyetemes a kultúra sem. A kultúra kiváltságos tudat: ez a tudat objektivál, és az objektiváció joga a kiváltságos tudat birtoka.” (Részlet A holocaust mint kultúra c. esszéből)

Az író ajánlása könyvéhez:

„Ezt a könyvet az összefüggések sűrű hálójában írtam. Magyarázattal – úgy érzem – azoknak tartozom, akik a regény mögött felködlő másik regényben a Sorstalanságra vélnek ráismerni. Igazuk van; de ne feledjék, hogy regényíróval állnak szemben, aki regényét regénye szereplőjévé tette: más regény az tehát ebbe a regénybe befalazva, mint szabad röptében, ahogy az olvasó megismerte. Erkölcsöm: ugyanazt a regényt élni és írni, mindenesetre változatlan. A kudarc is ugyanarról a forrásvidékről ered, ahonnan a Sorstalanság, és ha másik ágra szakadt is, a figyelmes tekintet bizonyára kijelöli azt a pontot, ahol végül egyesülni látja őket.”

„A jelen kötet szerkezete három fejezetre tagolódik: az első rész sajátos kollázs, mely eredetileg egy hangoskönyv számára készült, és (az önidézés írói módszerével élve) önálló szövegként is olvastatja magát – egyben felvezetésül szolgál mindazon témákhoz, amelyeket a következő rész beszélgetéseiben részletesebben is kifejt, illetve kommentál a szerző. Az öt interjú közül kettő most jelenik meg kötetben először, közülük a Sorstalanság keletkezéstörténetéről szóló eddig publikálatlan volt. A harmadik fejezet két esszét és egy nyilatkozatot tartalmaz, amelyeket a Vigilia folyóirat közölt az írótól.

Reményeink szerint tartogat kuriózumokat a kötet, amelynek valamennyi darabja ma is aktuális, a zsidó-keresztény tradíció és párbeszéd esélyeit latolgatja kivételes empátiával. Ezúttal az író talán még közelebb kerülhet olvasóihoz, hisz kíméletlen pontossága a beszélgetések során mindig nyitottsággal és megnyerő közvetlenséggel párosul. A kiadvány megjelentetésének érdekessége, hogy – a sorozat iránti rokonszenve jeléül – az író maga ajánlotta fel írásait Kiadónk számára. E kis kötetünkkel egyben tisztelegni is kívánunk az idén nyolcvan éves szerző emberi és írói teljesítménye előtt.” (Részlet a kötet utószavából)