A nyomkereső gépirata Kertész Imre javításaival, 1998

A nyomkereső

„’74 körül járunk, amikor nagyjából összeszedtem magam és elkezdtem folytatni A nyomkeresőt, elannyira, hogy teljesen eufóriás lettem tőle, mert borzasztóan kezdett tetszeni, ahogy az emberemet fokról fokra viszem a nihilbe. […] Nekem nagyon jót tett A nyomkereső, úgy éreztem, hogy sikerült munka, de ami rákövetkezett, az borzalmas volt… […] A nyomkereső itthon meghalt, elpusztult. Németországban nem állítom, hogy megrázta a társadalmat, de nagyon szép visszhangja volt, pontosan tudták, hogy miről beszélek, nem volt idegen a probléma egzisztenciális megközelítése, egy pillanatig nem volt kérdéses a helyszín, rögtön ráismert mindenki […] Még a fordítás közben is áttört a megírás közbeni eufória. A szándék, hogy ez a nagy morális fölénnyel induló figura a végén hogyan vész bele a tömegbe, a semmibe, a káoszba.” (Interjúrészlet)

Detektívtörténet

„Réges-régi futó ötletem volt ez, amellyel eljátszottam egy ideig, s azután, mialatt a Sorstalanságot írtam, elfelejtettem. Első pillantásra nem is nagyon látszott kiadói csemegének az anyag. Hogyan lehet egy törvénytelen úton hatalomra jutott diktatúrában, az éber cenzorok orra előtt megjelentetni egy történetet, amely a hatalom törvénytelen úton való megszerzésének a technikájáról szól? Ha viszont valami »ügyes« kibúvót találok, a történet hatásosságát, a radikalizmusát veszélyeztetem. Végül úgy döntöttem, hogy a »vérlázító« cselekményből nem engedek, a történet színhelyét viszont egy képzelt dél-amerikai országba helyezem át.

Szokatlan kihívást jelentett nekem ez a munka. Egyfelől még sohasem írtam olyan regényt, amely ne közvetlen és szorongató egzisztenciális szükségletből jött volna létre. Kirázni egy történetet a kabátom ujjából: ez nem éppen az én műfajom. Írói szervezetem – hogy így mondjam – hosszú évekig, ha nem éppen évtizedekig tartó, problematikus munkákhoz edződött; a Detektívtörténetet viszont két hét alatt kellett megírnom, hogy könyvem az állami könyvkiadás mindig szűkre szabott »átfutási idején« keresztül jusson, és még a következő évben, 1977-ben, megjelenhessen.”  (Előszó a Detektívtörténet külföldi kiadásaihoz – részlet, 2004.)