„A Kaddis gondolata akkortájt született meg, amikor a rendszer már kezdett fellazulni; ’86 táján, emlékszem, A kudarc már készen volt, de még nem jelent meg. […] Szigligeten voltam ismét, éjszaka 3-4 óra lehetett, kinyitottam a rádiót, a Balaton mellett lehetett fogni nyugati csatornákat is, és valahonnan gyönyörű Wagner-muzsika szólalt meg. Akkor még szerettem Wagnert és egyszer csak hirtelen leírtam az első mondatot. Hosszú, nagy mondat volt, istenem, mi lesz ebből, gondoltam, de dolgoztam tovább, írtam a mondatokat egymás után, aztán körülbelül egy óra múltán gondoltam, elég ebből a zagyvalékból, lefekszem aludni, már álmos is voltam rettentően. Délelőtt felébredtem, s féltem megnézni, mit írtam. Biztos, hogy borzalmas. Elolvastam, egész jónak és folytathatónak tűnt, majd jöttek azok a mondatok, hogy »a golyóstoll az én ásóm… « stb.” (Interjúrészlet)

*

„Egy darabig Gyermekgyászdal címmel írtam, aztán átment Kaddisba, de ez hogyan és mikor történt, fogalmam sincs. Biztos a szöveg hozta, hogy megkívánt egy hosszabb címet. Eredetileg valószínűleg valami rekviemforma járt az eszemben, de hát rekviemet nem írhattam, tekintettel arra, hogy zsidókról szól és a szerző is zsidó, emiatt dönthettem a kaddis mellett. Aztán megtudtam, hogy szerencsés volt a címválasztás, mert a kaddist a gyerekek mondják az apjukért, itt pedig épp fordítva, az apa mondja a gyerekért. De már kész volt a regény, amikor ez kiderült a számomra. A Sorstalanságban is elhangzik egy kaddis, amikor a foglyokat fölakasztják. Az eredeti cím úgy szólt, Kaddis, nem született gyermekért. Orbán Ottó viszont azt mondta, ez nem rendes cím, tessék úgy írni, hogy Kaddis a meg nem született gyermekért… Tekintettel arra, hogy ő ehhez jobban értett, a Kortárs szerkesztője is volt, beletörődtem, ma már nem tenném, ennek ellenére mégsem veszem vissza…” (Interjúrészlet)

*

„Végeredményben valaki számára élsz… ez a Kaddisban elég részletesen ki van fejtve. Az élet nem önmagáért való. Az embernek mindig az az érzése, hogy valaki számára, valakinek a tekintete előtt él, és ha így érzi, így is él. Azt hiszem, le is írtam, hogy kétséges ugyan, Isten van-e vagy nincs, mindenesetre élni úgy kell, mintha lenne. […] Nem mindegy, hogy válogatjuk meg magunk számára ezt a tekintetet.” (Interjúrészlet)