1992-ben – alighanem a Petri versbeszédét erőteljesen alakító Szabó Lőrinc hatására, aki versről-verse haladva teljes költői életművét, elsősorban azok keletkezéstörténetét kommentárokkal, magyarázatokkal látta el –  nekilát, hogy Pap Máriának gépbe diktálja, amit saját verseinek magyarázataképp fontosnak tart elmondani. Tervei szerint ő is minden versét sorra vette volna, ám a munka az első kötet első ciklusának utolsó verse előtt elakadt.

*

Reggel

„A megírás valószínű ideje 1968–69 tele. Általában a reggel motívuma egész pályafutásomat végigkíséri. A 4. strófa Sára-utalás (»Reggeledik a halálos fakó / ég akár holt szerelmem szürke arca«). Az 5. strófa (»Mint mosatlan száj íze / itt az ünnep«) pontosítja a megírás idejét: november 7. A 6. strófa utalása (»az írógéppel…«) életrajzi utalás, akkor egy hatalmas irodai Underwood írógépem volt. A strófa utolsó öt sora – az ihletre vonatkozó öt sor – egyértelmű utalás József Attilának az ihlet és világhiány összefüggéseire vonatkozó fejtegetéseire. A 10. szakasz (»Egy pénztárosnő búcsúzik…«) konkrét emlékkép. A 11.-ben a »Kirakhatják az ezerarcot…« a várost ellepő Lenin-portrékra utal. A 12. szakasz szintén konkrét emlékkép. A 13. és a 14. szakasznak számomra világosan politikai jelentése volt, a szocializmusban való létezés reménytelensége. Megemlítem, hogy abban a sorban: »Persze néhol meglátszik / a kispórolás a hanyagság«... itt kimaradt, ki kellett hagyni: »a kelet-európai mód«. A szakasz utolsó négy sora egy engem akkor állandóan foglalkoztató politikai, filozófiai problémára vonatkozik, az akkor még praxisfilozófiai felfogásomból következő cselekvési imperativusra. Mert ha nem lehet kizárni az eleve áthárítást, akkor nem lehet cselekedni. A 16., 17., 18. szakasznak van életrajzi háttere, az akkoriban gyötrő ejakuláció praecoxos neurózis. Arra nem emlékszem, hogy valamilyen konkrét személyre, illetve epizódra vonatkozik-e, illetve a »Szerelmem nem jutott idő…« visszaemlékezés Krajcsovics Katira. Az »érzékiség és érzelem / közé metafizikai harisnya…« jelzi, hogy a neoplatonikus szerelemtan már akkoriban is foglalkoztatott. A motívum sokkal később a Mechwart teres versben jön elő (»A szerelem neoplatonikus vívmány«). A 19. (»A szavak újabb szavakhoz vezetnek«) részben már a nyelvfilozófiai orientációt mutatja: a definiáló definiálandóságáról van szó. A »szétszűrődő (vagy csipkés) határok« már egy korábbi strófában is felbukkantak; tehát ez meg a fogalom kontúrosságának és az élmény kontúrtalanságának a feszültségére utal. A végén pedig programatikusan itt van: »mit adnom kell / a magyarázatot«.

Az egész vers úgy állt össze, hogy részleteket, illetve töredékeket írtam az akkor még egyetlen nagy könyvként, illetve egyetlen nagy poémaként tervezett Magyarázatok-hoz. Az utolsó előtti strófában »az éj-reggel-nappal arcú / isten életünk közege ura« világosan utal a következő versre, a Reggel szoktál jönni címűre, ahol szintén a saját létstátus tisztázása a központi téma. Megjegyezném még, hogy már itt is, ebben a huszonöt éves koromban írott versben, a vers zárásában az öregedés motívuma jelenik meg.” (Petri György: Magyarázatok P. M. számára [Részlet], Holmi, 2000. december, 1432–1433.)

Fotó: Kecskeméti Kálmán

Fotó: Kecskeméti Kálmán

Költői kérdés c. rovata a Beszélőben

A Költői kérdés címen indult rovatban a válaszadó hétről hétre egy-egy kérdésként megfogalmazott irodalmi idézettel kapcsolatban fejti ki elképzeléseit társadalomról, erkölcsről, irodalomról, emlékezésről egy rövid esszében. A válaszadók közt többek közt Lukácsy Sándor, Vajda Mihály, Závada Pál, Balla Zsófia, Somlyó György – és maga Petri – szerepel mások mellett.

A rádióban és a televízióban történő tisztogatások kárvallottjaival történő szolidaritásképp bojkottálja az állami médiumokat.

*

Nem asszisztálok

„Tegnap felhívtak a rádiótól, hogy nem vennék-e részt egy stúdióbeszélgetésben. A magam számára is meglepő módon kategorikus nemet mondtam: amíg Csúcs és Náhlik irányítják a rádiót és a tv-t, addig semmilyen formában nem vagyok hajlandó szerepelni vagy műveimmel jelen lenni sem a rádióban, sem a televízióban. Miért is nem? Nos, nem a saját szellemi integritásomat láttam veszélyben forogni. Eddig is azt mondtam, ezután is azt fogom mondani, amit akarok. Nem. A szolidaritás érzése fogott el a rádió és a televízió munkatársai és dolgozói iránt, akiket kirúgnak, akiket megfegyelmezni, idomítani akarnak e médiumok átmeneti hűbérurai. Ehhez nem asszisztálhatok. Persze, én is azt mondom a költővel: »Most percemberkék dáridója tart.« Én nem szeretném e dáridó perceit egy másodperccel sem meghosszabbítani.”  (Petri György: Nem asszisztálok, Magyar Hírlap, 1993. november 2., 3.)

Magyar Hírlap, 1993. november 2.

A Sár című kötet borítója

„A különbözés nekem egy rögeszmém. Ezt a kötetet nagyjából én szerkesztettem, úgy, hogy Várady Szabolcs átnézte, és jóváhagyta, hogy ez a sor a kötet zárása legyen. És szép keretes, mert szonettel indul és szonettel záródik. Mellesleg a szonettjeim számának felszaporodása szintén egy konzervatív tendencia nálam. Én két formát szeretek: a szonettet és a horatiusi strófát, ezeket általában úgy használom, hogy nem egészen pontosan követem a mintát.” (Petri György különbözése, 368.)

*

Sár
[Részlet]

Mindig és minden valami helyett volt.
Sohasem fogom tudni, mi helyett.
Nem evilág, nem pokol, nem a mennybolt,
nem erkölcs, csak szeszély; nem elv – csak ötletek.

[...]

Egy vagyok már tereppel és szereppel,
az különböztet meg, hogy leírom:
nekem jöhet már „reggel – este – reggel

et cetera, und so weiter, i tak daljse, and so on”.
Én különbözök. Ahogy más izzad. Ahogy a Hold felkel.
Da capo al segno. Ad libitum.

1994-ben a közigazgatási törvény megszavazása miatt kilép az SZDSZ-ből.

*

Olvasói levél

„Az SZDSZ-nek beírtam az első banyát. De ez nálam az utolsót is jelenti. A képviselő-polgármester funkciók összeférhetetlenségének elfogadásával ugyanis az SZDSZ lemondott a liberális minimumról: ti. a hatalmi ágak szétválasztásának sarkalatos elvéről. Tudom, hogy nálam sokkal okosabb, tájékozottabb és körültekintőbb barátaim ülnek a parlamentben. Tudják, mit miért tesznek. Én viszont tudom, hogy mi az önazonosság (magyarán: identitás), kifejtve: az önmagammal való erkölcsi békesség. Így hát, életemben másodszor, elejtem képzelt fegyverem. Azazhogy nem, ez így pontatlan. Hiszen első fegyveremet, ami a marxizmus  volt, nem elejtettem, hanem eldobtam, midőn rájöttem, használat közben, hogy nem száraz benne az elméleti puskapor. Én már csak egy ilyen félig Cromwell vagyok: Istenben nem bízom. Második, és remélem, utolsó fegyveremet, Friedrich August von Hayek nemes és konzekvens liberalizmusát viszont eszem ágában sincs eldobni. Pártom viszont, amelynek egyik alapítója vagyok, megtagadta ezzel  a döntéssel eszményeit. Gyanítom (vagy inkább merem remélni?), nehéz szívvel. Mindegy. A politikusok érzelmei nem érdekelnek. Én mindenesetre ezennel közlöm: kiléptem az SZDSZ-ből, ezen párt tagja többé nem vagyok. A jövőben a liberalizmust féltő aggodalommal és együttérzéssel fogom figyelni további lépéseit. De már kívülről.” (Petri György: Olvasói levél, Beszélő, 1994. július 14., 2.)

Interjú a kilépésről, Magyar Hírlap, 1994. júl. 15., 8.