A kötet borítója

A beszélgetés-sorozatban Petri György a magyar politikai költészet egy-egy nagy klasszikus versét, Babits Mihály, Balassi Bálint, Berzsenyi Dániel, Illyés Gyula, József Attila, Petőfi Sándor és Weöres Sándor műveit elemzi, fölidézve a szabadság hagyományát a magyar politikai költészetben. A sorozat a Beszélő Folyóirat Kiadó gondozásában 2001-ben kötet formájában is megjelenik.

*

„Petőfiben legjobban ezt a hihetetlen széles skálát csodálom. A szatírától a pátoszig és a szinte gügye prózaiságig. Petőfi zsenialitásához hozzátartozott az a közvetlenség és gátlástalanság, amihez se nekem, se másnak nincs manapság bátorsága. […] Petőfi nemcsak a műfaji tágasságában volt egy univerzum önmagában, hanem a személyiség sokrétűségében is. A pattogós, harcias, kemény racionalista Petőfi mellett ott van egy határozottan depressziós, olykor nyomasztó Petőfi is, ami valahogy sokkal kevésbé vonja magára az olvasók figyelmét. És még valami, amit én különösen a magyar költészet átlagához képest rendkívül méltányolok Petőfiben: volt humora. Ez ma sajnálatosan hiányzik. […] A belső szabadság hiánya, a közvetlenség hiánya miatt. Mindenki túl komolyra veszi magát, kényszeresen igyekszik súlyos, veretes dolgokat kipréselni magából. […] Ez a belső szabadság és fesztelenség, ami nagyon hiányzik.” („A forradalmat nem lehet jegelni”. A Nemzeti dalról. Interjú, kérdező: Kisbali László. PGYM III. 309–310.)

A tervezett szakácskönyv felépítése, tartalomjegyzéke

Szeretne kiadni egy saját recepteken alapuló szakácskönyvet, és egy utolsó verseskötetet.

*

„Van egy időszak – hosszabb vagy rövidebb, a kemoterápia sikerétől függően –, amikor nagyon felfokozódik az ember életélvező képessége. Tele vagyok tervekkel, szeretek utazni, imádom egy étel vagy ital ízét, idegen tájak látványát. Az biztos, hogy sok időm nincs már. Becslésem szerint egy és három év közt van a még várható élettartamom. Ebbe igyekszem is mindent belesűríteni: írni egy kötet verset meg egy szakácskönyvet.” (Élvezni az adott napot. Interjú, kérdező: Pál Melinda. PGYM III. 446.)

*

[A Magyar Konyha szerkesztőségének]

Tisztelt Szerkesztőség!
Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Petri György Kossuth-díjas költő vagyok. Ezenkívül amatőr szakács és hűséges olvasójuk. Mármost az a helyzet, hogy jelenleg a szakácskönyvemen dolgozom, és mivel a kulináris érdeklődésű közönség lehet, hogy a nevemet sem hallotta, ezért nekem jól jönne egy kis szakácsi ismertség, amiben nagyban hozzájárulna, ha Önök bemutatnának engem. Végülis Tandori kollégámat már bemutatták – igaz, hogy ő verébszakács, ami elég meghökkentő –, én meg – csak emberszakács, de igyekszem, és igen tág baráti köröm méltányol: sokkal [sokan] jönnek hozzám ebédre, vacsorára, sőt: sokszor kérnek föl engem főszakácsnak komolyabb ünnepi alkalmakra. Hát erről ennyit. Nagy örömömre szolgálna, ha fölkelne érdeklődésük irántam. Várom válaszukat,
tiszteletteljes üdvözlettel

2000. július 17. [sic! Petri július 16-án halt meg.] (PGYM IV. 610.)

*

"Nekem a főzés valóban az élet anyagszerű részével való, tényleg ideológiamentes és így problémamentes kapcsolatot jelenti. Meg még valamit: az anyagszerűséget. Szeretek elmenni egy henteshez és megnézni a húsokat, kiválogatni a zöldséget a piacon; ezek nagyon fontos dolgok. És a figyelem, hogy hogy alakul az étel. [...] Nagyon helyénvalónak tartom, hogy a magyarban van ilyen szó, hogy konyhaművészet. Mert jól főzni valóban alkotómunka, én például soha semmit nem készítek el kétszer ugyanúgy, mindig kitalálok valamit újításképpen. [...] Plusz még valami! Ugye azt mondtam neked még egy korábbi beszélgetésünkben, hogy azért szerettem volna orvos lenni, mert egy orvos biztos lehet abban, hogy ha mást nem is, de ad egy fájdalomcsillapítót, és azzal tesz valami jót. Na most, hogyha főzök egy jó ebédet vagy vacsorát, azzal biztos, hogy örömet szerzek embereknek. Ez tehát egy sokkal kevésbé problematikus dolog, mint művészettel vagy filozófiával foglalkozni, ahol azért mindig kérdéses, hogy egyáltalán jó-e az, amit csinálok, vagy hogy jó hatással van-e az emberekre, amit létrehozok." (Petri György különbözése, 165–166.)

Versben búcsúzik Tandoritól, akihez pályája során több verset is írt, és akivel – korszakformáló jelentőségét, poétikai radikalitását illetően – a legtöbb közösséget érezte kortársai közül.

*

„Csak futó párhuzamként: történetileg nézve olyanok ők ketten, mint a tizenkilencedik század közepén Petőfi és Arany voltak – két, roppant nagy mértékben, tulajdonképpen minden egyes költészeti elemben különböző figura úgy képviseli együttesen a magyar költészet kibontakozását, hogy összehasonlításuk, egymásra vonatkoztatásuk lényegében képtelenségeket szülne. Ugyanazon korban ugyanazon nagy kérdésekre nagyon eltérő válaszok születhetnek – s egymás mellett élő, nagyon különböző, de nagyságukban kétségbe nem vonható nagy költészetek keletkezhetnek.” (Margócsy István: Petri és / vagy Tandori [Részlet], 2000 Irodalmi és Társadalmi lap, 2014. március, 74.)

*

„Tandori számomra az örök rejtély; egyszerűen fizikailag nem értem, hogy mikor írja ezt a rengeteget. Hogyha egyáltalán nem kell gondolkodni, hanem csak úgy jön belőle a szöveg, akkor is valahogy le kell azt írni. A napnak huszonnégy órája van, és valamikor aludni is kell. [...] Munkakapcsolatban voltunk. Ő mániákus fordító. Egy teljesen felejthető nevű osztrák írónak a Marcus Aureliusról írott mérföldhosszú regényét én kontrollszerkesztettem. [Alexander Giese: Marcus Aurelius (Országában idegenként). Fordította Tandori Dezső. Gondolat Kiadó, Budapest, 1979.] Tandori ilyen nagyalakú borítékokban, százoldalas adagokban küldte a fordítását azzal, hogy azt csinálok vele, amit akarok, csak többet ne is lássa ezt a szöveget. Az egyetlen nehézség Tandori kontrollszerkesztésével az volt, hogy németül ugyan kitűnően tud, mert abszolút nyelvzseni, magyarul viszont kontrollszerkesztői minőségemben a legfőbb feladatom az volt, hogy kiirtsam a szövegből azt, amit oda Tandori teljesen szabadon beleírt. Ez a mániája mint fordító. Féloldalakat is beleírt, aminek nyoma sincs az eredetiben. Eszébe jut valami, és nincs megállás. Emlékszem egy groteszk epizódra. Ebben a Marcus Aurelius-regényben a Duna a Tandori-fordításban Budapesttől Bécs felé folyik, meg több ilyen földrajzi apróságot kellett kijavítanom. De abban az iszonyatos munkatempóban, ahogy ő dolgozik, ilyen részletkérdésekkel nem volt ideje foglalkozni." (Petri György különbözése, 140–141.)

Tandori Dezsővel (Fotó: Szilágyi Lenke)

*

Búcsúsorok Dezsőnek
[Részlet]

Ikercsillagok valánk:
Dezső, az eltandorithatatlan,
Gyuri, az eltántoríthatatlan.
Homousion? Homoiusion?
Biztos. Csak ugye: melyikünk a melyik?
Nos, ezen törje a fejét a nyálas olvasó,
meg a Kritikasterek zsoldos hada.

Az Amíg lehet című kötet borítója

„Amikor néhány éve súlyosan megjelent ez az új téma az életemben, rögtön költőként kezdett el izgatni, hogy mire lehet felhasználni a halált. Arra gondoltam, akkor most ez lesz a lírai anyagom, az aktuális témám, hogy beteg vagyok, s közelesen meghalok. Hogy tudom-e még élvezni az életet, vagy éppen hogy elegem van belőle, mivel már rettentően unom. Megpróbálom tehát programszerűen, költőként kiaknázni ezt a helyzetet – mindazt, amivel a betegségem következményeképpen szembesülnöm kell: amíg lehet, ahogy az általad említett könyv címében áll.” („Az utókornak nem üzenek semmit”. Interjú, kérdező: Keresztury Tibor. PGYM III. 448.)

*

Amíg lehet

Ahogyan megyünk összebújva az
Iskola utcán fázós-boldogan
(„őszi szerelem” – mondta kis pimasz
fiacskám) „őszi” – és akkor mi van?

[...]

egymás kezét el többé nem engedjük,
s együtt, együtt bár úttalan–útatlan
toporgunk-tipegünk a tébolyult hóviharban.