Összegyűjtött és új versek. Bp. 1976. Szépirodalmi Könyvkiadó, 226 l. — Második kiad.: uo., 1981.

Te győzz le. 9.; Éjféli fürdés. 10–11.; Halak a hálóban. 11.; Könyörgés. 12.; Távozó sereg. 12–13.; Magamhoz. 13–14.; Őszi vázlat. 17.; Stigma. 17–18.; Tilos csillagon. 19.; Gyász. 19–20.; Trapéz és korlát. 20–21.; Téli ég alatt. 21–22.; Késő kegyelem. 25.; Mert áztatok és fáztatok. 26.; Kánikula. 27.; Mondom neked. 27–28.; Ne félj. 28–30.; Miféle földalatti harc. 30–32. Parafrázis. 37–38.; A tengerpartra. 38.; Sírvers. 38–39.; Egy szenvedély margójára. 39.; Bűn. 40–41.; Tanúk nélkül. 41–42.; Két szeretőre. 42.; In memoriam N. N. 43–44.; Kihűlt világ. 44.; Piéta. 45.; Panasz. 46.; Örökkön-örökké. 47.; Mire megjössz. 48.; Senkiföldjén. 49–51.; Ama kései. 51. Harbach 1944. 55–56.; Francia fogoly. 56–57.; Egy KZ-láger falára. 58.; Ravensbrücki passió. 58.; Harmadnapon. 59.; Frankfurt. 59–61.; Aranykori töredék. 61–62.; Impromptu. 62–63.; A szerelem sivataga. 63–64.; Dél. 64–65.; Jelenések VIII. 7. 65.; Apokrif. 66–69.; Négysoros. 69.; Egy arckép alá. 69–70.; Agonia christiana. 70.; A harmadik. 70.; Hideg szél. 70.; Félmúlt. 71.; Novemberi elízium. 71–72.; Utószó. 77–78.; Introitusz. 78–79.; KZ-oratórium. 83–95.; A tenger. 99.; Nagyvárosi ikonok. 99–100.; Van Gogh. 101.; Kis éjizene. 101–102.; Fehér piéta. 102.; Önarckép 1944-ből. 103.; Különítélet. 103.; Egy sírkőre. 103.; Passió. 103.; Akár a föld. 104.; A hóhér naplójából. 104.; Merre, hogyan? 104.; Szent lator. 105.; A „teremtő képzelet” sorsa korunkban. 106–111.; Ars poetica helyett. 112–116.; Amiként kezdtem. 121.; Juttának. 121–122.; Azt hiszem. 122.; Mielőtt. 123.; Egy szép napon. 123.; Monstrancia. 124.; Háromszínű lobogó. 124.; A mélypont ünnepélye. 124–125.; Majd elnézem. 125.; A hóhér szobája. 126.; Példabeszéd. 126.; Kőfal és ünnepély. 129.; Halálod és halálom. 129–130.; Bűn és bűnhődés. 130.; Örökmozgó. 130.; Metronóm. 131.; Vacsora. 131.; Intelem. 131–132.; Vesztőhely télen. 132.; Egy titok margójára. 135.; Hasonlat. 135.; Van Gogh imája. 135–136.; Minden lélekzetvétel. 136.; A többi kegyelem. 136–137.; De ez se. 137.; Rongyaidban és kitakarva. 137.; Nincs több. 138.; Találkozások. 141.; A pokol hetedik köre. 141.; Címerem. 142.; Egy életen keresztül. 142–143.; Most. 143–144.; Vonzások közt. 144.; Kiért, miért. 144.; Én gyenge voltam. 145.; A tékozló fiú keresése. 145.; Marhabélyeg. 145–146.; Az ember itt. 149.; Omega. 149.; Baleset. 150.; Bár színem fekete. 150.; Fokról-fokra. 150.; Felelet. 153.; Kétéltű szörny. 153–154.; Kérdés. 154.; Milyen felemás. 154–155.; Ahogyan csak. 155.; Mégis nehéz. 155–156.; Ez lesz. 156.; Kezed, kezem. 156.; József Attila. 157.; Igen, a lomb. 157.; Én nem számítok. 157.; Telehold. 158.; Bölcső és nem koporsó. 158.; Elég. 158–159.; Egyenes labirintus. 159.; Egyetlen olvasmányom. 160.; Visszavonom. 165.; Két arckép. 165–166.; Nyitás. 166.; Játszma. 167.; Sírkövemre. 167.; A mi napunk. 168.; Ki és kit? 168.; Meghatározás. 169.; Tapasztalat. 169.; Tabernákulum. 170.; Így teltek napjaink. 173–174.; Meditáció. 175.; Bársonycsomó. 175.; Fohász. 179.; Rossz fölvétel. 179.; Kárhozat. 179.; Szép és még szebb. 180.; A tett után. 180.; Merénylet. 180.; Fölriadva. 181.; In memoriam F. M. Dosztojevszkij. 181.; Végkifejlet. 181.; Kétsoros. 182.; Alkohol. 182.; S. W.-hez. 182.; Betűk, sorok. 182.; Napló. 183.; Sztavrogin elköszön. 183.; Zsolozsma. 184.; Mégis. 184.; Titok. 184.; Ékszer. 185.; Gyónás után. 185.; Infinitivusz. 185.; Költemény. 186.; Trónfosztás. 186.; Infernó. 186.; Sztavrogin visszatér. 187.; Hommage à Isaac Newton. 193.; Pedig. 193.; Önarckép 1974. 193.; Pascal. 194.; Auschwitz. 194.; Terek. 194–195.; Jóhír. 195.; Kórkép és hattyudal. 195.; Álom. 196.; Kettő. 196.; Depresszió. 196.; Különbség. 197.; Zűrzavar. 197.; Egy fénykép hátlapjára. 198.; Posztumusz passió. 198.; Keringő. 198.; Öröklét. 199.; Verés. 199.; Hölderlin. 199.; Zöld. 200.; Kőedény. 200.; Akvárium. 200–201.; Kapcsolat. 201.; Gótika. 201.; Visszafele. 202.; Kráter. 202–203.; Gérard de Nerval. 207.; Pupilla. 207.; Zsinórpadlás. 207.; Villanyolló. 208.; Summa. 208.; Kísértés. 208.; Hommage à Sheryl Sutton I. 209.; Hommage New à Sheryl Sutton II. 209.; Vonzásod definíciója. 209.; Mi és ők. 210.; Átváltozások. 210.; 1970. október 14. 210.; 1970. december 22. 211.; Fátyol. 211.; Életfogytiglan. 212.; Szakítás. 212.; Itt és most. 212.; Kar és nyak. 213.; Tékozlók. 213.; Kopogtatás. 214.; Van ilyen. 214.; B. I. kisasszony. 215.; Vázlat. 215–216.; Szabadulás. 216.

*

„Médium? A Világ, az Isten, a Semmi médiuma Pilinszky János? Rajta keresztül, az ő költészetén keresztül szólal meg a világ abszurditása, mely a Semmi és Isten képzetében testesült meg? Vagy esetleg mindannyiunk: a szenvedő emberiség médiuma, aki kimondja a létezés irrealitása és eredendő megalázottsága miatt érzett kétségbeesésünket? Nem médium. Költő. Noha engedelmesen odaadja magát a létezés élményének, olvas az emberen túli jelzésekből »a megoldás becsvágya és kényszere nélkül«, és a föltétlen engedelmesség akár egy médiumé is lehetne. De ő nemcsak közvetíti, hanem meg is éli a tudást, a megvilágosodást, s a megvilágosodásban a kegyelmet; az ő bőrére megy a játék. És személyes érdekeltségén felül az is elválasztja őt az ismeretlenbe alábukó, öntudatlan médiumtól, hogy a megismerésből felszárnyalva költészetet teremt azzal a belülről fakadó kényszerrel, melyet így fogalmazott meg: »Nekünk magunknak muszáj végül is a présbe kényszerülnünk. Befejeznünk a mondatot.«

Fegyelmezetten befejezett, sőt mértanian megalkotott mondatai, melyek által sötét erőkről, szenvedésekről és szenvedélyekről szól a költő, az emberi szellem megannyi bátor tette, mondhatnánk hőstette. A költői nemesség megannyi bizonyítéka. Hiszen a mondatok befejezettsége miatt merjük első verseitől kezdve Pilinszkyre bízni magunkat, miközben a fájdalommal, kételkedéssel és pusztulással teli poklaiba kalauzol. Megengedjük neki, hogy felnyissa a szemünket, holott nem remélhetünk tőle vigasztalást, hiszen ő maga becsukja szemét a vigaszok előtt. Miért nem rettenünk tőle vissza? Azért, mert nem szabadította ránk a poklok szörnyeit, csupán megnevezte őket. Tiszta, kristályos mondatokban.” (Ács Margit; Magyar Nemzet, 1976. június 1.)