Próza. [Válogatott publicisztikai írások.] A szöveget gondozta Jelenits István. Bp. 1982. Vigilia, 513 l. /Vigilia-könyvek/ 

„A cikkgyűjtemény két legfontosabb e világi szereplője a jobb lator és a tékozló fiú. Valóban, vajon létezik-e közelibb, közvetlenebb és intenzívebb dráma az övékénél, és lehetnénk-e többek, jobbak kettőjüknél? Őket követi aztán a csecsemő, a gyermek, a szent, a beteg, a művész, a bűnöző. Mindnyájuk közössége, közérdekűsége nyilvánvaló. Egyetlen, sokértelmű hasonlat részesei ők, amelynek mélyén jelenvalóan, rész szerint érzékelhető csupán a hasonlított. Az, hogy Pilinszky János létezésünket – szélsőségesen fogalmazva – az evangélium és a Karamazov testvérek kommentárjának olvassa, az így természetesen csak a vallásos hit révén lehetséges. Ám ez semmi alól sem ment föl: Pilinszky hite nem relikvia, nem hittanóra, hanem az igazság szelíd szélsősége, mely azonban szétválasztásaival, »nem«-jeivel egyáltalán nem nélkülözi a szigort s a keménységet, éppen a kaján kárörvendők, a rettegő szakemberek botránkozására. Mert korántsem simul bele kultúránkba, észjárásunkba oly kezesen Pilinszky szava, művészete, mint ahogy talán szeretnénk feltüntetni. Nem jámbor. Csakugyan: ha merjük észrevenni, és ha nem akarjuk semlegesíteni, akkor árad belőle a radikális szakadás, az igazság törése, a gyengék elképesztő ereje. A némasághoz közelítő botrányos alázat (nem megalázkodás!), amiről itt és ma kultúránk már szinte semmit sem tud.” (Balassa Péter; Élet és Irodalom, 1983. augusztus 12.)