Versek. Bp. 1946. Ezüstkor, 39 l.

Te győzz le. 7.; Éjféli fürdés. 8–9.; Halak a hálóban. 10.; Könyörgés anyámért. 11.; Távozó sereg. 12–13.; Magamhoz. 14.; Őszi vázlat. 17.; Stigma. 18–19.; Tilos csillagon. 20.; Gyász. 21.; Trapéz és korlát. 22–23.; Téli ég alatt. 24.; Harbach 1944. 27–28.; Késő kegyelem. 29.; Mert áztatok és fáztatok. 30.; Kánikula. 31.; Mondom neked. 32–33.; Ne félj. 34–35.; Miféle földalatti harc. 36–38.

*

„…Pilinszky verseinek szinte egyetlen tárgya a szenvedély. Vagy pontosabban: minden tárgy felé való fordulásának belső formája, értelme, igazolása. A tárgyak szűkmarkúan mért jelek csupán, arra valók, hogy vázlatos formáikon megtörjék vagy tükröződjék a szenvedély fénye. Természetes, hogy ilyen szinte önmagáért való, de sosem önelégült, sőt lendületében is szigorú érzelmi erő mindig a »végső tárgyat« keresi méltó megnyilatkozásul. S természetes az is, hogy ezek a végső tárgyak igen csekély számúak. Amit társadalomról, szerelemről vagy világon túlról végső fokon mondani tudunk, nagyon kevés, s érzelmi színezetű szemléletben – amilyen Pilinszkyé is – »igenné« vagy »nemmé« szűkül. Pilinszky a nemet választja. S a nehezen rokonítható, zárt, kiforrott költő, aki kevéssé ad alkalmat nemzedéki vagy az irodalom folytonosságát hasonlóság és ellentét egyszerű egységében értő elméletekre, itt, a szembenállás magatartásában válik egy költői sor, a romantikus tagadók sorának lazán kapcsolódó tagjává.

Sötét, örvénylő világának vízióit, amilyen például a »Harbach 1944« című nagy verse is, csak a részvét férfias, ábrázolással éreztetett, bujkáló heve enyhíti – példát mutatva az ilyen méretekben szinte már nem is antropomorf, éppen azért művészileg oly problematikus háborús élménycsoport kifejezésére. Más oldalról, az embertől elfordulva, metafizikus értelmű szembenállását éppen maga a metafizika szelídítheti. Konkrét vallásos élménysor pereg végig egy-egy versén: felesleges azonban ebből éppen neokatolicizmusra következtetni; Pilinszky nem keres semmiféle irányt, inkább az irány szelleme választja önkéntes lakóhelyül immanens költői világát. A hitnek sem adja meg magát könnyen. Mégis, ez lazít valamennyire keménykötésű konokságán, és enged némi következtetési lehetőséget fejlődésére vonatkozólag. Mert verseinek szinte az az egyetlen hiánya, ami egyúttal legnagyobb erénye is: kész, hiteles egyszerűségében majdnem semmi változatosságot, illetve semmi lehetőséget a változatosságra nem mutat. Első verseskötetnél meglepő ez a zárt keresztmetszetszerűség, a hosszmetszet, a jövő, a fejlődés szinte minden jele nélkül. Hogy tud bánni egyetlen eszközével, a laza, dísztelen jambusba öltözött hitelességgel!” (Nemes Nagy Ágnes; Újhold, 1946/2.)