A szakadó eső ellenére minden eddiginél több, csaknem ezer középiskolás volt kiváncsi a Szabadság, szerelem – Petőfi 200 című előadásra, amely országjáró körútjának hatodik állomásaként Debrecenben, a Kölcsey Központban aratott hatalmas sikert. 

Debrecen alpolgármestere az emlékév és az előadás kapcsán felidézte: Petőfi és Szendrey Júlia történetének, életének jelentős mozzanatai éppen Debrecenhez kötődnek, hosszú hónapokat éltek a városban és életük fontos eseményei itt zajlottak Debrecenben – tehát az, amit most a középiskolások láthatnak, az a városunk történetét is tovább meséli – hangsúlyozta Puskás István.

 

 

A költő szerepében Zámbori Somát láthatta a közönség, Szendrey Júliát Bánovits Vivianne alakította.

 

 

Petőfi Sándor és felesége életének legfontosabb eseményeit Szabó Sebestyén László narrálta.

 

 

Az előadásban fellépett Dánielfy és zenekara, Paulina, Lakatos Mónika és Rostás Mihály Mazsi a Romengo Együttesből, Ember Márk, valamint Trap kapitány és a Tha Shudras.