Közkívánatra idén is folytatódik a Petőfi zenei díj – Az év zenei eseménye díjjal kitüntetett Szabadság, szerelem – Petőfi 200 című előadás országjárása. A koncertszínházi produkciót tavaly kilenc vidéki városban csaknem 6000 diák láthatta a  Petőfi 200 – Közös jó a szabadság című programsorozat keretében. Idén először a felvidéki Gútán, majd a Győri Nemzeti Színházban és Sopronban vendégszerepel a Petőfi-versmegzenésítésekre épülő, táncos betétekkel színesített formabontó  produkció.    

A gútai előadáson Szendrey Júlia szerepében Katona Kingát láthatja a közönség, Petőfi Sándort pedig Zámbori Soma alakítja majd.

 

Az előadás narrátora Berecz István lesz.  

 

Az előadásban fellép Paulina, Lakatos Mónika és Rostás Mihály Mazsi a Romengóból, Ember Márk, a The Biebers, valamint Trap kapitány és a Tha Shudras.

A darabot táncos betétek is színesítik Bíró Márton, Lázár Anna Dóra, Popovics Márk és Pálinkó Johanna előadásában.

A gútai előadás a Felvidéken először, a KulTúra KN polgári társulással közös szervezésben valósul meg.