Művek

„A költő pályáját a versek mellett végigkísérte értekező prózája is. Mindezekből ad reprezentatív válogatást a kötet, amelyben Pilinszky aforisztikus tömörségű gondolataival szembesülhetünk élet és halál, kétkedés és hit, tragikum és boldogság, szerelem és szenvedés tárgyköreiben. Szikrázó meglátásai sorra elvezetnek a tények mögötti valóság kitapintásához.” (Részlet a kötet fülszövegéből)

„Pilinszky János életműkiadásának ebben a kötetében a költő esszéit és újságcikkeit olvashatjuk. A több évtizedet átfogó, válogatott írásokból megismerhetjük az evangéliumi esztétika alapjait és fontosabb motívumait, és azt, hogy mely művek és alkotók, kérdések és jelenségek foglalkoztatták intenzíven és visszatérően Pilinszkyt. Saját sorozatának címével, »a lírikus naplójában« vallomások és meditációk, könyv-, színházi és filmkritikák, útirajzok és visszaemlékezések váltakoznak. Pilinszky mintha hozzánk beszélne. Ahogy egyik szövegében írja: »Elalvás előtt, hajnalban fölriadva, vagy akár egy kávéházi asztalra könyökölve rendszeresen azon kapom magamat, hogy beszélgetek. De kivel? Könnyű lenne azt felelnem, hogy saját magammal. De ez nem olyan biztos. Valaki kérdez, és valaki felel.«

A könyv néhány, eddig kötetben meg nem jelent írást is tartalmaz.” (Részlet a kötet fülszövegéből)

„Idegen világok küldötte érkezett hozzánk, Pilinszky János. Kristálysoraiba jeges üzenet dermedt: az örök magányé. Pilinszky János a magány kivételes költője. Ötvenkét verse – életműve – egy rendkívüli lélek sebeit mutatja fel. S ezek a sebek gyógyíthatatlanok.” (Ungvári Tamás; Magyar Nemzet, 1959. szeptember 15.)

*

„Költészete a szenvedésből, a kétségbeesett szorongásból táplálkozik. Ő maga ilyesféleképp beszélt nekem erről: »Mi van verseim mögött? Félelem a külső erőszaktól. Mint a gyerek, ha iskolába hurcolják, s egyszer csak megveti a lábát, behunyja a szemét, vagy mint a halálraítélt, ha a kivégzés előtt behunyja a szemét és hirtelen nagy élességgel, a maguk valóságában látja, a dolgokat, így látom én a világot, ilyenek az én verseim.«” (Kéry László; Élet és Irodalom, 1959. október 16.)

„A modern magyar prózairodalomban egészen egyedi jelenség a prózaíró Pilinszky János. A tömörség, sejtetés és pontosság avatott művésze volt, igazi evangéliumi szellemiség hatotta át elmélkedéseit, de az »igen« és »nem« között beláthatatlan távlatokat nyitott. Ez tette valódi meditációkká az Új Emberben folyamatosan közölt nagyheti és húsvétünnepi írásait, amelyekből Hafner Zoltán gyűjtött egybe kötetnyit.” (Rónay László; Új Ember, 2009. április 12–19.)