Művek

„Prózai írásait olvasva, az olvasás szüneteiben töprengtem azon, mi az a másság, mi az a többlet, ami csak a Pilinszkyé? Azt hiszem nem túlzás, ha azt írom, Pilinszky soha sincs egyedül. Abban a korban, amikor vízen és prózában, szárazon és versben a magány, az egyedüllét volt kortársaink egyik fő témája, ő nem érezte a magányt. Isten jelenlétét hordozza minden szava. Irigylésre méltó, hogy abban a korban, melyben újra- és átértékeltük megelőző közelmúltak eseményeit, ideológiai tévelygéseit, Pilinszky úgy tudott humanista lenni, hogy a dogmává nem kövesedett hit vezérelte. Nem volt hitének keresztes vitéze – inkább csöndes szerzetese. Engem Shakespeare Rómeó és Júliájából Lőrinc páterre emlékeztet. Szeretettel teli ember, akiből környezetére is átsugárzik e végtelen, tiszta szeretet.” (Vári Attila, Magyar Nemzet, 1985. január 18.)

„Ritka, ünnepi pillanat az, amikor egy súlyos, komor nagy költő rejtett képzeletvilágába bepillanthatunk, melyben az élet szépsége és gyönyörűsége még töretlen. Amikor, mint A nap születésében, egy varázsos mesebirodalom kapuját nyitja fel előttünk. Új, sosem képzelt történetek bomlanak ki a tolla nyomán, tündökletes szépségű tájak nyílnak meg, s még az ismert mesehősök is új alakban, új köntösben pompáznak. Varázslatának titka a letisztult költészet, mely színes és pontos képzelettel láttatja azt, amit láttat.

Jól ismert Pilinszky verseinek roppant megelevenítő ereje, elvontan is érzékletes mélysége. Itt, a gyermekolvasókra gondolva, nem az elvontság, hanem az érzékletes mélység lép előtérbe. Meséi a legnemesebb költői hagyományokból fakadnak, abból lépnek óvatosan előre a szó legjobb értelmében vett modern költészet felé.

Bálint Endre illusztrációi, rajzolóművész és költő szerencsés találkozásaként, színpompás képzelettel elevenítik meg a mesék költői szépségeit.” (Részlet a kötet fülszövegéből)

„Hol a mennyiségi határa annak, hogy valamely írói életmű a világirodalmi jelenlétre, a halhatatlanságra számíthat? Pilinszky írói munkásságát mindössze egy kötet vers, két kötet széppróza (cikk, tanulmány, dráma) és egy kötet interjú alkotja. Ami ebből a verses anyagot illeti, az mintegy kétszázhúsz költeményből (amit most huszonnégy, kötetből kimaradt vers egészít ki), néhány versfordításból és hat verses meséből áll. Lehet ennél kevesebbel jelentős költővé válni? Pilinszky csak válogatott verseit írta meg – szoktuk mondani. Bizony a mai versáradat, árutermelő verspiac, mennyiségi verstúltermelés láttán elgondolkoztató és imponáló ez a szikár teljesítmény. Hamarjában a világirodalomból talán csak Villon és Rimbaud nevét említhetjük példaként, a magyar költészetben Berzsenyi és Füst Milán lírai életművéhez hasonlíthatjuk ezt a terjedelmet.” (Tüskés Tibor; Könyvvilág, 1987. június)

„Pilinszky János egyike korunk legjelentősebb költőinek. Szomorú ember, szomorú költő volt. Törékeny, gyenge vállán hordta a felelősséget az emberiségért, tiltakozást minden gonoszság ellen és küzdelmet egy szeretetteli, tiszta, emberi világért. Szomorúságról szól ez a gyönyörűségesen szép meséje is. Egy ódon, titkokat sejtető házban egyszer egy kisfiú bekukkant a régi tükör mögé, és ami mögötte van, arra készteti, hogy elinduljon az ismeretlen úton. Mentében megtalálja a szomorú király birodalmát. Ez a király kárhozatra van ítélve népével együtt, mert nem voltak hajlandók fegyvert fogni, a bánatos királynak a kislánya súlyosan beteg, s csak a kisfiú mentheti meg. Elbujdosnak hát, írt keresve a betegségre, s egy szürke, különös tengerparton rátalálnak egy üvegházikóra, ahol kettesben élnek, a gyógyulást remélve… Vannak könyvek, kivételesek, ritkák, melyek könnyeket csalnak olvasóik szemébe. Ez a mese is ilyen. Megkönnyebbülten írni pedig néha éppolyan jólesik, mint önfeledten nevetni. Aki ezt a mesét elolvassa, »pilinszkyül« tanul – szeretetet, emberséget. A mesebeli kislány és kisfiú különös világát Irsa Katalin idézi elénk álomszép rajzaival.” (Részlet a kötet fülszövegéből)