Művek

„Öröm látni, hogy a hazai könyvkiadók nehéz helyzetük ellenére is fontosnak tartják az irodalmi értékek bemutatását. Jól példázza ezt, hogy Pilinszky János születésének hetvenötödik évfordulójára több kiadvány is napvilágot látott, s ezek közül nem egy a téli könyvvásárra került a boltokba.

Az igényes köteteiről ismert Osiris Kiadó a költő verseinek és szépprózai műveinek gyűjteményét jelentette meg Hafner Zoltán szerkesztésében. […] A prózakötetben az 1984-ben a Szépirodalmi Kiadónál megjelent, A mélypont ünnepélye elnevezésű válogatáshoz képest három újdonsággal találkozhatunk: a Múzeum című forgatókönyvázlattal, a Kalandozás a tükörben című mesével és három egyfelvonásos opera tervezetével.” (Bugyinszki György; Új Magyarország, 1996. december 9.)

„Mi az, hogy kézműves költő? Ha valami, hát ez a rendhagyó Versfüzet kiválóan alkalmas arra, hogy eltűnődjünk e kérdésen. A költő 1948-ban volt diáktársa esküvőjére lemásolja egy füzetbe addig írt, legjobbnak tartott verseit […], gondosan feljegyzi, hogy: »E könyvecskét írtam tulajdon kezemmel, egyetlen példányban, menyegzői ajándékul«, dedikálja is, de sosem adja oda az ifjú párnak, hanem haláláig gondosan megőrzi, így kerül elő a hagyatékból, s a Kortárs Könyvkiadó jóvoltából most fakszimilében a Pilinszky-rajongók kezébe. […]

Nyilvánvaló, hogy Pilinszky esetében nem közönséges nárcizmusról van szó, nem azért másolgatta, sőt adta elő előszeretettel élőben is verseit, mert egyszerűen gyönyörködni kívánt a műveiben. Nagyon is tudatosan vállalt alkotói magatartás volt ez részéről, amellyel a kor kihívására reagált: amikor a költészet kulturális termék lett, amikor a költői szó erejét és hitelét (bocsánat, inkább társadalmi hasznosságát) a példányszámon mérték le, s minden szinten a mennyiség minőségbe való átcsapásáról szavaltak, ő úgy tartotta, hogy a vers igazán csak akkor születik meg, azaz csak akkor szól hitelesen, ha azt a költő saját kezével és/vagy hangjával megformázza.” (Pályi András; Élet és Irodalom, 1997. március 7.)

„Simon András grafikáival jelent meg az Új Ember 5. füzete, amely századunk nagy lírikusának mélyre hatoló elmélkedéseit tartalmazza. Nem véletlenül mondják az irodalomtudósok, hogy Pilinszky hallatlan beleérzéssel azonosult az emberi szenvedéssel, ezek az apró írásai is azt bizonyítják, hogy szinte beleélte magát Jézus és Mária kapcsolatába, s nemcsak ennek természetfölötti vonatkozásait tárta föl, hanem emberi fájdalmait és örömeit is. A titkok lépcsőin fölfelé haladva természetes egyszerűséggel, megragadó tömörséggel fogalmazza meg a keresztény ember életének fájdalmakra való hangoltságát is, csodálatos reménységét és bizonyosságát is. Elmélkedéseinek mintegy mottója, amit az utolsó előtti titokról ír: „A múltban először az Atya nevét ismertük meg. Jelenünk mintha a Fiú nevéhez fűződne. S a Szentléleké mintha a jövőn át érkezne hozzánk. Az időből ő vezet át bennünket az öröklétbe.” (Új Ember; 1996. március 24.)