Művek

„A Sötétség délben című regényével világhírűvé vált magyar származású író szerteágazó munkásságában kitüntetett helyet foglal el immár klasszikussá vált tudománytörténeti-tudományfilozófiai műve, az Alvajárók, amelyben az univerzumról alkotott kép változását, a csillagászat és a fizika kialakulását vizsgálja a babiloniaktól Newtonig. Miközben átfogó történelmi, tudományos és filozófiai ismeretekkel megrajzolja az adott korszak kulturális képét, és bemutatja azokat a kiválasztott személyiségeket – Kopernikuszt, Tycho de Brahét, Keplert, Galileit –, akiknek a tudományos gondolat fejlődése köszönhető, a szerző korszerű tudományképet sugall.” (Részlet a kötet fülszövegéből)

„Az alábbi válogatás egyik legizgalmasabb írása a halálbüntetést veszi szemügyre. A huszadik század talán legprovokatívabb magyar és európai gondolkodója hatásos közéleti szereplőként elvetette a halálbüntetést, és körbejárta a probléma etikai, társadalomfilozófiai, társadalomtörténeti vonatkozásait is, jórészt megelőzve Foucault ezirányú elemzéseit.
A saját életéről szabadon döntő Koestler minden írása a szabadság huszadik századi dilemmáiról mond el nekünk valami fontosat.” (A kötet fülszövege)

„1941 tavaszán Peter Slavek, a diákvezér, túlélve a kínvallatásokat, elmenekül hazájából. Neutrálián keresztül vezet az út békébe és háborúba. A menekültek között találjuk Odette-et, a gyönyörű fiatalasszonyt, Bernard-t, a buzgó fasisztát, dr. Bolgart, a pszichológusnőt.
Arthur Koestler 1942–1943-ban írt lidérces regénye a forradalmárról szól, aki ráébred, hogy a hatalom az áldozatait is korrumpálhatja.” (A kötet fülszövege)

„A vad nacionalizmusok korában az egyetlen, ellenségei által meghatározott közösség a zsidóság volt – pusztulásuk és töredékes megmenekülésük története a huszadik századnak csakugyan uralkodó narratívájává növekedett. Koestler e század földrengéseinek tanúja és aktív alakítója, a nemzetek fölötti Európa egyik lázadó szelleme elodázhatatlan dilemmaként mutatta fel a zsidóság nemzetté válásának és a diaszpóra új helyzetének drámáját.” (Részlet Ungvári Tamás utószavából)