* A pontosítás érdekében a keresett szavakat, kifejezéseket tegye idézőjelbe.

Művek

Sár

„Petri György költészetében az Azt hiszik című kötete óta egy sajátosan radikalizálódó nyelvhasználat és rezignált hangütés figyelhető meg. Noha művészetének ugyanazon témáit fogalmazza újra, de már az emlékező-lemondó, alapjaiban magányos férfi-lírikus szerepében. Legújabb kötetében, a Sárban ez a bizonyos mértékig hagyományosnak mondható lírai tendencia még hangsúlyosabbá válik, hiszen a »letisztult˗lekoszlott« életérzés koncentráltan tematizálódik a halálélményben és a nem tragikus (tehát nem végszónak szánt) ironikus »öregkori lírában«. Sajátos aspektusa néhány költeménynek a múlt idő távolító˗leértékelő használata, így például a korábbi versekben hangsúlyos politikum és indulat kontúrvesztésében […] A jelen horizontja pedig szinte kizárólag a meghívott halálélményre összpontosul, és így tágítja ki Petri költészetének terepét a végső egzisztenciális kérdések tömör újrafogalmazásának irányába.” (Bazsányi Sándor)

Valahol megvan

„Petri ma nemzedékének (s itt kell még megjegyeznem, hogy mennyire fontos az is, hogy e költészet ugyan valóban közvetít egy generáció világlátásáról, léthelyzetéről, de ez mint egy nagyobb, tágasabb ontológikus jelentésmezőbe foglaltan érvényesül), tehát nemzedékének legnagyobb költője, de a mai magyar lírában is valóban külön fejezetet, történetet ír. Vas Istvánnak már 1969-ben igaza volt, amikor arról szólt, hogy versei közül nem egy állandó antológia˗darab lehet; ma ez még inkább így van, a Valahol megvan sorozatban tartalmazza ezeket a típusú és minőségű műveket. A kötet nagy erejű tudósítás arról, »Hogy itt szerettünk nőket: hihetetlen«, ami arról is beszél, hogy voltak-e itt nők, szerelmek egyáltalán, akár csak egy nő, egy szerelem, s arról is, hogy »Ennyi mitológiával a háta mögött, / csalhatósága tudatában / az ember otthon ül és röhög«, de a jelenlétről nem mond le, miközben »ül és figyel« és nézi: »Ó, lassú, szép, könyörtelen / fogyatkozás.«” (Dérczy Péter)

Valami ismeretlen

„Mindent összevéve, a VALAMI ISMERETLEN-t jó érzés kézbe venni. A magyar olvasóközönség évtizedeken át elszokott tőle, hogy egybefüggő, egész verscsoportok, úgy, ahogyan létrejöttek és készen állanak, önállóan és szabadon élhessék a maguk életét.” (Márton László)
 
*
 
„A kéretlen politikai ornamentika eltűntével egyszerre nyilvánvaló, hogy a Petri-gesztus eredetileg is, most is ugyanaz: magándemonstráció a képzelet valóságáért. Nem hangsúlyoztam külön, de a versek nagy része szerelmi líra, s ez sem véletlen: hisz a szerelem a maga eleve irracionális mivoltával szétfesziti minden újkori józanságunkat, minden ésszerűségünket, itt még felfedezhető az eliade-i »szent idő« vektora, itt még egy régi, harminc évvel ezelőtti görbe éjszaka emléke is valóságos misztériumjátékká válhat – csupán attól, hogy körvonalazódik benne az idő eredendő kettős dimenziója (Hogy elérjek a napsütötte sávig). Miközben Petritől mindennemű fellengzősség, ünnepélyesség, patetizmus távol áll. Mondhatnék, anyanyelve az önirónia, módszere az önreflexió. De mert valóban száraz a szeme és valóban néz vele, sok mindent meglát, amit el nem mondhat, mert nincs rá szó – nincs rá idődimenzió –, ám ettől függetlenül költészetében jelen van mindaz, amit lát. Ettől oly súlyos ez a 31 verset tartalmazó vékony füzet.” (Pályi András)

Válogatott versek

„Nem vitás, hogy Petri költészete, verseit rajzoló éles esze, iróniája, humora, bölcs távolságtartása, frivolsága, a komolyan veendők iránti erős elkötelezettsége, a kíméletlen tartás, ami nem jár együtt tanítós kioktatással, bizony újra nagyon elkezdtek hiányozni. Valaki, aki úgy nagy költő (egyike a legnagyobbjainknak), hogy a koszos világ apróbb és nagyobb szörnyűségei, szánalmasságai is érdeklik. Természetesen nem lesz kisebb és kevésbé fontos más poézis, ha annak a látóterébe a jelen történései nem tudnak belekerülni. De Petri költői és nem költői látótere is épp olyan volt, amibe a világ dolgai nagyon is belefértek. […] Petri közel hoz és kinevet, gúnyos, és közben végtelenül együtt érző. Olyan nemes egyszerűséggel beszél a létezés legnagyobb kérdéseiről, mintha épp a cipőfűzőjét oldaná meg. Csak egy személy. Aki nem lehet régi költő. Mert mai.” (Ambrus Judit)

123456