Művek

„A közelítő halál tudatával élni, hárítva minden szokott szerepet, a kegyest, a bölcsen összegzőt, az önironikust s a többit, az időtlen létezés változataként tudomásul venni az elmúlást – nos, ezt a magatartást méri Petri György arra az emberre, akit új verseiben elénk állít. Nézi, vizslatja merően és elfogulatlanul, s mint valami kaján Vergilius, megsétáltatja a halottak birodalmában. Hadd szokja. Találkoznia kell Arannyal, Babitscsal, Kosztolányival, Szabó Lőrinccel, egyszóval »a szakmával« – ha már költő ez az ember –, újratemetteti vele Brezsnyevet és Nagy Imrét – ha már egyszer homo politicusként is nyilvántartott –, és hagyja, hogy eldiskuráljon magánéletének valamikori főhőseivel, mindenekelőtt Mayával persze. […] A lefele stilizálás méltósága, a végletes szkepszis termékenysége. Petri György költészetének e paradoxonai törvényszerű szépséggel éltetik a búcsúzás verseit, egy engesztelhetetlen intellektus és egy lázas tudat dialógusait.” (Reményi József Tamás)

„Rögtön feltűnik, hogy mennyire »kész« volt ez a költészet már indulása pillanatában is, amiből következik, hogy nem is változott, nem kényszerült változni az idők folyamán. A Petri-hang ma is ugyanúgy szól. A pályakezdő csendes határozottsággal szakított az akkoriban majdhogynem magától értetődő – de mindenképp magasra értékelt és erősen javallott – költői választással: a magyar posztromantikus dikcióval, a publikus buzdítás retorikájával, egyáltalán azzal az emelkedetten metaforikus kifejezésmóddal, amely egyszerre sugallta az élet szervességének és az életet mintegy teljessé és értelmessé tevő költészet megváltó varázshatalmának az illúzióját.” (Takács Ferenc)

„A Beszélő című folyóirat, amelynek Petri György egyik alapítója s meghatározó szellemi alakítója volt, 1999-ben beszélgetés-sorozatot indított a magyar politikai költészet klasszikusairól, arról a tradícióról, amelyet Petri a szabadság hagyományának nevez. Ezeket a beszélgetéseket gyűjtöttük egybe kötetünkben, amelyben Petri György Babits Mihály, Balassi Bálint, Berzsenyi Dániel, Illyés Gyula, József Attila, Petőfi Sándor, Weöres Sándor egy-egy nagy versét elemzi. A kérdezőkkel – Kisbali Lászlóval és Mink Andrással együtt – fölidézi a versek keletkezésének politikai kontextusát, művelődéstörténeti hátterét, mai utóéletét is. […] A szabadság hagyománya nélkülözhetetlen kézikönyve lehet mindazoknak a tanároknak, diákoknak, költészetkedvelő olvasóknak, akiket érdekel a magyar politikai poézis múltja és jelene.” (Részlet a kötet fülszövegéből)

„Jelentős költők verseit haláluk után összegyűjtik. A lezárult mű megváltoztatja a perspektívát: a zsengék, töredékek, verskezdemények, változatok, s még a kihagyottak is legitimekké válnak. […] Várady Szabolcs, a költő, Réz Pál, a filológus és Lakatos András, a bibliográfus – mindhárman szerkesztők is – közös vállalkozása komolyan végiggondolt és makulátlanul megvalósított munka. Ami Váradyt illeti, csak folytatta élethossziglani szolgálatát; tudnivaló ugyanis, hogy Petri rábízta kötetei –  úgymond –  összerakását. Az eredmény mintegy százhúsz ez idáig publikálatlan tétel, s hozzá mintegy hetven – kötetben ez idáig nem közölt – vers, valamint huszonöt korai vers. Bizonyos, hogy ezentúl jobban fogjuk érteni Petrit, de vajon másképpen is? […] Petri György valaha, indulása idején ezt írta: »Két erős törekvés élt bennem gyermekkoromtól fogva: az, hogy költő akartam lenni, és az, hogy semmiképpen sem akarok csak költő lenni.« Megállapítható, hogy második törekvése –  abban az értelemben, ahogy elgondolta –  nem sikerült. De egy másik értelemben valóban nem csak költő volt, hanem a költőség sűrítményévé és egyben párlatává vált a mai magyar irodalmi képzeletben.” (Radnóti Sándor)