Művek

„Huszonegy vers: ennyi Pilinszky János első verskötete. Világosan újrafogalmazza számunkra azt a régi igazságot, hogy írni – s különösen verset írni –: elsősorban annyi, mint válogatni. Alkat dolga aztán, hogy a válogatás az elkészült versek mérlegelésével történik-e, vagy mélyebben, a szó igazi értelme szerint, a formálódás pillanatában méri-e aszketikusan szorosra a szavak kapuját. Pilinszky mindenesetre az utóbbi költőfajtához tartozik. Írói módszere – Rodin szavával – mindig lefaragja a fölöslegeset. Fiatal költőhöz képest meglepően tárgyszerűek ezek a versek: semmi sallang, semmi szín, csupa fény és árnyék, s az sem az árnyalatok bonyolult átmeneteivel, hanem a puszta lényeg éles körvonalával. Ez a lényegre törő színtelenség teszi aztán, hogy a versek első pillanatban »intellektuálisaknak« tűnnek – pedig szó sincs erről. Nem az intellektuális fegyelem s különösen nem értelmi eredetű mondanivaló tömöríti verseit, hanem valami költői ethosz, mely alkat szerinti kiegészítője emberi szenvedélyének.” (Nemes Nagy Ágnes)

„A magyar líra történetében nincs még egy első kötet, amely költői biztonság, tisztaság dolgában fogható volna a Trapéz és korláthoz. S ez nem pusztán a versek kis számának következménye. A legtöbb költő több köteten át keresi saját hangját, némelyiknek fél élete rámegy, amíg rátalál. Pilinszky János nemcsak szuverén biztonsággal szólalt meg ebben az első kötetében, hanem mindjárt olyan költői hangon, amely az olvasót arra készteti, hogy módosítsa a költészetről alkotott korábbi elképzeléseit.” (Részlet Jelenits István utószavából)

„A költő válogatásában jelent meg ez a gyűjtemény, amely az eddigi összegyűjtött versesköteteknél […] még szembetűnőbben, erőteljesebben igazolja azokat az összegző megállapításokat, amelyek Pilinszky nevét újból és újból, de más-más árnyalatokkal jelzik líránkban. A magány, az istenkereső hit, a fasizmus borzalmának emlékétől szenvedő ember, a kiszolgáltatottság, a »csönd« költője. Végül is Pilinszky minden verse az élet és a halál között közvetít, s ez egyetlen nagy témájaként is felfogható. Könnyed egyszerűsége, formai tisztasága, verseinek szikársága fokozza és végzetszerűvé teszi e kétségbeesést.

A válogatás a Pilinszky-líra sajátos együttese. Költészetének fejlődési korszakait (anélkül, hogy hajdani kötet-, cikluscím vagy évszám eligazítana) mindvégig érezzük: a szorongásoktól terhes, kétkedő költősorsot, a kezdetektől érvényesülő belső törvényeket és változásokat. Pilinszkyt hosszú évekig a zárkózottság, sőt a befelé fordulás jellemezte, majd a Szálkák (1972) c. kötet verseivel kitört ebből a titokzatos hallgatásból, s intim, személyes érzelmekről, élményekről is verselt. Ugyanakkor ez a kitárulkozás legtöbb versében maradandóan inkább formai változásokat hozott, és felfedezhetjük ennek az emberi nyíltságnak a határait, lezártságát is.” (B. Juhász Erzsébet = Könyvvilág, 1978. december)

*

„Pilinszky költészetének centrumához el lehet jutni a »misztikus létérzékelés és -értelmezés« felől is. Egy másik lehetőség: tudatosan vállalni a nem-tudást, zárójelbe tenni minden olyan elvileg megszerezhető kiegészítő ismeretanyagot, ami a »szövegek« határain túl fekszik. Maradnak a hátterükről leválasztott művek, meg a velük szembekerülő olvasó, kortársunk, az »Auschwitz botránya« utáni évtizedek embere.” (Könczöl Csaba; Magyar Nemzet, 1979. szeptember 2.)

„Pilinszky színművei, anélkül, hogy kezdetleges oktató hatásokra törekednének, a középkori moralitásokhoz hasonlóan hierarchizálják a lehetséges erkölcsi és viselkedési mintákat; az absztrakció és általánosítás ilyen fokán a mesék és példázatok naiv egyszerűsége komplikált, modern életérzések, filozófiai-metafizikai vívódások kifejezésével egyesül. A hősök, gondolatok, érzelmek, amelyeknek a létezés sajátos változataként »a színpad és a mennyország területenkívülisége« jutott osztályrészül, elképzelt és stilizált mivoltukban, a reális téren-időn kívüliségükben is magukon hordják századunk szenvedéseinek, tapasztalatainak és hiányérzeteinek egyszerre nyomasztó és felrázó jegyeit.” (Csűrös Miklós; Magyar Hírlap, 1974. augusztus 10.)

*

„Pilinszky meséi és drámái nem érik el lírája egyöntetű nagyságát. De az ő színvonalán álló művészek minden lépése súlyos és mélyreható tanulsággal szolgál. Siker, félsiker, balsiker: egyként legmélyebb történelmi és életproblémáinkhoz vezet, s mindhárom ugyanúgy reprezentatív, ahol a mű sorsát nagyobb erők határozzák meg, mint a személyes tehetség.” (Radnóti Sándor; Kortárs, 1974/7.)