Művek

Pilinszky János leveleiből két kötet is megjelent a könyvhétre: az életműsorozatban az Osiris gyűjteményes kiadványa és a Kortárs Kiadó kéziratokat, irodalmi érdekességeket közreadó, bibliofil igényeket kielégítő kiadványainak sorában egy tematikus válogatás. Ebben a költő két római útja során keletkezett beszámolókat interjúk és rádióelőadások szövege egészíti ki. A könyvek – s ez így természetes – nem rajzolják át a Pilinszky-képet, hiszen a költészet paradoxona szerint a csak a címzetteknek szóló írásoknál a nyilvánosság elé szánt versek mindig intimebbek.” (Osztovits Ágnes; Magyar Nemzet, 1997. június 7.)

„A publicisztikai írások sajátos helyet töltenek be Pilinszky életművében. Cikkei minden egyéb munkájától eltérően meghatározható közönségnek szóltak, így nem kis részük jó értelemben vett didaktikus feladatokat is vállalt, gondolkodásuk pedig némiképp zártabb és lekerekítettebb, mint a verseké. Mindennek ismeretében mégis rávilágítanak olyan összefüggésekre, amelyek a lírai művek mélyebb megértését is elősegítik. Ugyanakkor természetesen önmagukban, alkalmiságukból kilépve is fontos olvasmányok lehetnek. Ha születne olyan antológia, amely az amúgy szegényes modern magyar lelkiségi irodalomról kívánna képet nyújtani, Pilinszky cikkei és rövid esszéi egész biztosan a könyv legjelentősebb szövegei közé tartoznának.” (Schein Gábor; Népszabadság, 1999. július 31.)

*

„Ez a könyv valódi kincsesbánya. Mégpedig nemcsak azok számára, akik Pilinszky János költészetének hívei, s azt akarják jobban, árnyaltabban megismerni. Aki rászánja magát arra, hogy folyamatosan, kronológiai sorrendben (vagy akár ide-oda ugrálva az időben) olvassa Pilinszky publicisztikáját, azt előreláthatóan nagy meglepetések érik majd. Mindenekelőtt a hanghordozás, a tónus egyöntetűsége a megdöbbentő. Mintha a negyvenes évek elején írt első recenziókban már ugyanaz a hang szólalna meg, mint az 1981-es évből származó utolsó írásokban. Ugyanakkor számos belső átalakulást is regisztrálhatunk közben, a gondolkodás kifinomulását és elmélyülését, új témakörök, szerzők, »fixa ideák« megjelenését állapíthatjuk meg. Mindez azonban mintha mégsem érintené a beszédmód – hogy is mondjam – »angyali naivitását«.” (Angyalosi Gergely; Élet és Irodalom, 1999. december 3.)

„Pilinszky János költő és katolikus. Éppen ezért felvetődik a kérdés: költészete komor világában, ebben a kozmikus vacogásban mi képviseli a katolikumot? – Röviden válaszolhatunk: a borongó homályon is átsugárzó istenhit és a mélységes emberi részvét. Mert ez az elkülönült magányosságú és választékos ízlésű költő nagyon is szociális, közösségi egyéniség is egy személyben. Hiszen ő a mások éhségét éhezi, mások fájdalmát fájlalja, mások szenvedését szenvedi. És mások halottait siratja. Ezért a »Rekviem« – valóban – rekviem. Gyászmise.” (Kunszery Gyula; Új Ember, 1963. december 29.)

„Pilinszky fordítói tevékenységével csak az életmű lezárulása után kezdett megismerkedni az olvasóközönség. Az alkalmi jellegű, felkérésre készült lírai darabok javarésze az Összegyűjtött versek (Szépirodalmi, Bp., 1987., ill. Századvég, Bp., 1992) végén; néhány töredék és két kéziratban maradt Weil-tanulmány pedig az Ami személyes, és ami szent (Vigilia, Bp., 1982.) c. gyűjteményben kapott helyet.

A fordítások többsége megkésve, a hagyatékból került elő; közülük Weil La pesanteur et la grâce c. kötetének darabjai (illetve annak fordítási előzménye) most jelenik meg először.” (Részlet Hafner Zoltán utószavából)