„Mi az, hogy kézműves költő? Ha valami, hát ez a rendhagyó Versfüzet kiválóan alkalmas arra, hogy eltűnődjünk e kérdésen. A költő 1948-ban volt diáktársa esküvőjére lemásolja egy füzetbe addig írt, legjobbnak tartott verseit […], gondosan feljegyzi, hogy: »E könyvecskét írtam tulajdon kezemmel, egyetlen példányban, menyegzői ajándékul«, dedikálja is, de sosem adja oda az ifjú párnak, hanem haláláig gondosan megőrzi, így kerül elő a hagyatékból, s a Kortárs Könyvkiadó jóvoltából most fakszimilében a Pilinszky-rajongók kezébe. […]
Nyilvánvaló, hogy Pilinszky esetében nem közönséges nárcizmusról van szó, nem azért másolgatta, sőt adta elő előszeretettel élőben is verseit, mert egyszerűen gyönyörködni kívánt a műveiben. Nagyon is tudatosan vállalt alkotói magatartás volt ez részéről, amellyel a kor kihívására reagált: amikor a költészet kulturális termék lett, amikor a költői szó erejét és hitelét (bocsánat, inkább társadalmi hasznosságát) a példányszámon mérték le, s minden szinten a mennyiség minőségbe való átcsapásáról szavaltak, ő úgy tartotta, hogy a vers igazán csak akkor születik meg, azaz csak akkor szól hitelesen, ha azt a költő saját kezével és/vagy hangjával megformázza.” (Pályi András; Élet és Irodalom, 1997. március 7.)