Művek

„A Beszélgetések Sheryl Suttonnal megjelenése után Pilinszky az önéletrajzát, illetve a »vertikális regény«-ként emlegetett »önéletrajzait« akarta megírni – szinte élete végéig ezzel foglalkozott. A most megjelenő könyv az elkészült és életében publikált részletek és fejezetek mellett közreadja a kapcsolódó töredékeket, befejezetlen részeket és szövegvariánsokat, fakszimiléket is. Pilinszky többször is kitért rá, hogy a tények és a valóság ellentétes egymással. A rekonstruált kötet a szerző születésének 100. és halálának 40. évfordulójára időzítve, filológiai és filozófiai szempontból is feltárja, körbejárja ezt a kérdést, a főszöveg utáni függelékben pedig részletesen kitér a »vertikális önéletrajzok« különböző szövegkörnyezeteire.

A könyv szövegeit a kiváló Pilinszky-szakértő, Bende József válogatta és rendezte sajtó alá. A különleges kiadás a Magvető Kiadó 2021-es Pilinszky János-évének egyik fontos momentuma.” (Részlet a kötet fülszövegéből)

A kötet a Pilinszky János életművét bemutató CD-ROM mellékleteként jelent meg 1997 karácsonyára. A címlap és a hátsó borító Lugosi István fényképeinek felhasználásával készült.

„Pilinszky témáinak és kulcsszavainak mutatóját Jelenits István közli A mélypont ünnepélye című gyűjtemény (Szépirodalmi, 1984) függelékeként. E mutatóban nem szerepel se a fotográfia, se a fénykép, se a fényképezés, de furcsa módon még a kép fogalma sem. Ha valakinek, akkor Jelenitsnek igazán hihetünk, hogy ezek a szavak tényleg nem tartoznak a költő által használt legfontosabb fogalmak közé. Habár teljesen nyilvánvaló, hogy a kép vagy inkább a képiség nagyon fontos szerepet játszott a költészetében. A látszólagos ellentmondásnak talán az lehet az oka, hogy Pilinszky nem annyira képekkel vagy fényképekkel foglalkozott, hanem a képek univerzumával. Nem szemlélője volt, hanem bele tudott lépni, mi több, két lábbal benne állt.

A Pilinszky fényképei című album meglepetés és ajándék mindazoknak, akik ismerik és szeretik költészetét, hiszen az album szerkesztői a költő negyvenegy saját felvételét adják közre. Legyen e kötet bármilyen, önmagában szenzációnak számít, hogy Pilinszky fényképezett. Bizonyára volt, aki tudta, mégsem volt köztudott. Hafner Zoltán azt írja utószavában, hogy a hagyatékban több száz felvételt találtak, s ha jól értem az utószóhoz csatolt képjegyzék utalásait, akkor ez közel hatszázötven képet vagy negatívot jelenthet.” (Nádas Péter; Kritika, 1996. június)